Döbbenet: minden hatodik ember belehalt a magyar kórházakban elkapott fertőzésbe

HelloVidék 2022. április 26. 09:00
Majdnem tízezer ember kórházban kapta el a koronavírust 2020-ban Magyarországon, közülük 1752-en bele is haltak - írja a Társaság a Szabadságjogokért közleményében.

A TASZ még 2021 őszén az NNK-hoz fordult az előző évekre vonatkozó, kórházi fertőzésekről szóló jelentéseikért. Érdemi választ nem kaptak, ezért pert indítottak az adatokért. Az adatper megindítása után viszont fordulat állt be az ügyben, mert a kért információk felkerültek az NNK archív oldalára - közölte a 444.

Közzétették a másfél éve titkolt, 2019-es kórházi fertőzéses jelentést (innen elérhető), valamint a 2020-as adatokat, amelyekkel fél éves csúszásban volt az NNK (innen elérhető). Ez a jelentés azért különösen fontos, mert már azt is tartalmazza, hányan kapták el kórházban a koronavírust

– közölte a TASZ.

A jelentésből kiderül, hogy

vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe.

A nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112), vagyis az összes kórházi járvány 79%-át koronavírus okozta.

A 444-en lehozott közleményben megjegyezték, járványnak számít már két egymással összefüggő fertőzéses eset is a kórházban.

Címlapkép: Getty Images