Szívbemarkoló videófelvételen: így mentik a tűzoltók a jégen rekedt őzet

HelloVidék 2022. december 20. 10:58

Lakossági bejelentés alapján vonultak a szombathelyi tűzoltók a dozmati víztározóhoz, ahol egy kimerült őzbak próbált kivergődni a jégről, ahová feltehetőleg valami elől bemenekült. A tűzoltók a helyszínen felmérték a lehetőségeiket és a kockázatokat, majd úgy döntöttek, hogy mobil stég segítségével közelítik meg az addigra már a jégen fekvő őzbakot. Videón mutatjuk meg a sikeres mentőakciót.

Mivel a víztározót még nem fedte egybefüggő jégréteg, így fennállt annak a veszélye, hogy az állat a nyílt víz felé menekül, és beleesik abba, ezért egy drón is készenlétben állt, hogy a víz felől a part felé terelje az állatot. Erre azonban végül nem volt szükség, írja a nyugat.hu.

A jégen így is komoly erőfeszítés volt előre haladni, és a kimerült állat közelében már repedezett a jég. De a tűzoltók végül megragadták a sorsába láthatóan beletörődött bakot, egy pokrócot terítettek rá, majd a bajtársak a lehető leggyorsabban a partra húzták a mentőcsapatot, az éppen megmentett őzzel együtt.

Az ilyen mentések azért is fontosak, mivel a tűzoltók éles helyzetben szembesülhetnek zavaró, vagy a munkát hátráltató tényezőkkel és az ilyenkor szerzett tapasztalatokat az emberek kimentésénél is kamatoztathatják, értékes perceket, vagy másodperceket nyerve az állatmentésekkor szerzett rutinnal.

Címlapkép: Getty Images