Horror áron veheted a szezon kedvenc gyümölcseit: ki tudja ezt már megfizetni?

HelloVidék 2023. február 14. 15:02

Az, hogy az évszakoknak megfelelően eszünk, egyáltalán nem jelenti, hogy mindig ugyanazt kell fogyasztanunk. A piacok, boltok széles termékpalettája nagy segítség a változatos táplálkozáshoz, de a szezonon kívüli termények nem mindig olyan dúsak ízletesek, mint azt szeretnénk. Ez a gyümölcsök esetében kifejezetten így van. Érdemes tehát odafigyelni az évszakok változására, és arra, hogy milyen friss, idény termények érhetők el a hideg időszakban is. A szezonális táplálkozás előnye, hogy azt használjuk alapanyagként, amit és amikor a természet magától ad. Így vegyszerek nélkül, organikusan kerülhetnek tányérunkra a fogások. Cikkünkben most annak jártunk utána, milyen gyümölcsöket lehet és érdemes februárban fogyasztani, ha követjük a szezonális étkezés vonalát. De megnéztük azt is, mennyiért kínálják ezeket a terményeket az egyes piacok, áruházak. 

Miért fontos a gyümölcsfogyasztás?

A gyümölcsök szerepe egészségünk megőrzésében, a krónikus (pl. szív- és érrendszeri, daganatos) betegségek elkerülésében kiemelten fontos. A Táplálkozási Akadémia szakemberei szerint, a mérsékelt energia-, zsír-, és szénhidráttartalmuk segíti a megfelelő napi energiabeviteli érték, az ideális testsúly elérését és fenntartását. Bőséges vitamin (pl. C, B1, B2, K, folsav), ásványi anyag (pl. kálium, magnézium) és antioxidáns (pl. C-, E-vitamin, karotinoidok, flavonoidok), valamint alacsony nátriumtartalmukkal hozzájárulnak szervezetünk optimális működéséhez. Nagy élelmi rosttartalmuk segíti emésztőrendszerünk megfelelő működését, hozzájárul egyes daganatos betegségek, illetve a zsírok, a koleszterin felszívódásának gátlásán keresztül a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez. Jelentős víztartalmuk segíti a szervezet folyadékháztartásának egyensúlyát.

A gyümölcsök és zöldségek sokféleségükkel, számtalan elkészítési módjukkal szolgálják étrendünk változatosságát, szezonban vásárolva könnyen, megfizethető áron elérhetőek, arról nem is beszélve, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket szezonjukban vásárolva, fogyasztva még a környezetet is védjük. A napi fél kilogrammnyi mennyiség első pillanatra soknak tűnhet, de ha minden étkezéskor eszünk zöldséget, gyümölcsöt, könnyen be tudjuk tartani az ajánlást.

Ezt pedig fontos szem előtt tartani a hűvösebb hónapokban is. Nem gondolnánk, de most, februárban is érdemes a boltokat, piacokat, zöldségeseket járni, hiszen számos fontos, szezonális gyümölcsöt szerezhetünk be. Főleg akkor, ha elkapunk egy-egy akciót.

Fontos a szezonális étkezés, vásárlás

A szezonális táplálkozás egyre népszerűbb étkezési irányzat, amely az évszaknak megfelelő, időszakosan termő zöldségek és gyümölcsök fogyasztására buzdít. Mivel azonban hozzászoktunk ahhoz, hogy a legtöbb élelmiszerhez folyamatosan hozzájuthatunk, így nem is olyan egyértelmű: miért is fontos ez? A szezonális gyümölcsfogyasztás alatt azt értjük, mikor olyan gyümölcsöket vásárolunk, melynek éppen szezonja van, legyen az a tavasz, a nyár, az ősz vagy a tél.

Nézzük is, milyen előnyökkel jár a szezonális gyümölcs fogyasztás:

  • A hazai idénynövények frissebbek és jobb minőségűek, vagyis tápanyagtartalmuk magasabb, hiszen nem tesznek meg olyan nagy távolságot a termőföldtől az asztalig, és nem szükséges távoli országokból, esetlegesen másik kontinensről importálni őket. Így nem csak az egészségünkre, hanem még a környezetre is jótékony hatással lehetünk
  • A szezonális termékeket általában kedvezőbb áron vásárolhatjuk meg
  • Idényjellegű termékek vásárlásával támogathatjuk a hazai termelőket is

Mit kínálnak most a piacok, áruházak?

Nem is gondolná az ember, de a trópusi- és szubtrópusi gyümölcsök fogyasztása – némi éves
ingadozással – nagyjából a hazai gyümölcsfogyasztás egyötödét teszi ki. A Központi Statisztikai Hivatal legutolsó adatai alapján az egy főre jutó déligyümölcs-fogyasztás 11,7 kilogramm. Manapság a trópusi- és szubtrópusi gyümölcsök jónéhány fajtája már teljesen szokványos, a boltok polcain szinte mindig megtalálható. A banán és a citrusfélék mellett egyre többen ismerik és kedvelik az ananászt, a mangót, de számos igazán egzotikus, szemet gyönyörködtető ismeretlen termés is felbukkan a piacon

A február az utolsó hónap amikor még nagyon sok citrusfélét és téli zöldségeket lehet fogyasztani. Így tehát ebben a hónapban a citrusfélék játsszák a kiemelkedő szerepet a gyümölcsök között. Egész pontosan ezek a gyümölcsök a narancs, a citrom, a klementin, a kivi, a mandarin és a grapefruit. Nézzük is meg, mennyibe kerülnek a vidéki piacokon, áruházakban.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének legfrissebb adatai szerint a vidéki fogyasztói piacokon a következő egzotikus import gyümölcsöket szerezhetjük be:

  • a citrom 990-1000 Ft/kg, mandarin 700-990 Ft/kg, klementin 980 Ft/kg, narancs 750-800 Ft/kg, grapefruit 1500 Ft/kg, kivi 990 Ft/kg, banán 900-950 Ft/kg, füge 4000-4500 Ft/kg, ananász 980-1200 Ft/kg, mangó 650-900 Ft/kg,

A nagybani piacok kínálatában a következő egzotikus import gyümölcsök szerepelnek:

  • a citrom 580-750 Ft/kg, mandarin 550 Ft/kg, klementin 580-600 Ft/kg, narancs 490-540 Ft/kg, grapefruit 740-750 Ft/kg, kivi 630-750 Ft/kg, banán 600-850 Ft/kg, füge 2700 Ft/kg, ananász 680-700 Ft/kg, mangó 480 Ft/kg,

Persze a nagyobb áruházak is kínálnak most szezonális, egzotikus gyümölcsöket, ennek alapján azt láthatjuk, hogy

  • az ALDI-ban a kivi 449 Ft/doboz áron kapható, a narancs 333 Ft/kg áron, a mandarin 469 Ft/kg.
  • Az Auchan kínálatában a narancs 699 Ft/kg, a bio narancs 999 Ft/kg, a bio mandarin 1499 Ft/kg, a kivi 149 Ft/db, a grapefruit 699 Ft/kg, az ananász 799 Ft/kg, a mangó 599 Ft/kg, a banán pedig 799 Ft/kg.
  • A Lidl akciós újságában a banán 449 Ft/kg, a narancs 339 Ft/kg, a mandarin 499 Ft/kg.
  • A Spar akciós szórólapjában a mandarin 599 Ft/kg, a narancs 449 Ft/kg, a kivi 499 Ft/kg.
  • A Tesco akciós ajnánlatai között szerepel a narancs 369 Ft/kg áron, az ananász 499 ft/kg, a kivi 79 Ft/db áron.

Ha megnézzük a kínálatot jól látszik, hogy bizon őrületes különbségek vannak az árakban a piaci, illetve a bolti kínálat között. Érdemes tehát vásárlás előtt körbenézni az akciós kínálatok között, hogy mérlegelni tudjunk, hol éri meg számunkra bevásárolni, hol tudunk a legtöbbet spórolni.

Fontos a tárolás, hogy ne legyen kidobott pénz a vásárlás

Igyekezzünk mindig friss, érett, ép gyümölcsöket, zöldségeket választani. A puhább fajtákat kosarunkban ne tegyük alulra, nehogy a rápakolt többi áru összenyomja őket. Otthon válogassuk ki az esetleg kissé sérült, megnyomódott darabokat, amennyiben lehet, ezeket használjuk fel először.

A gyümölcsöket nagy meleg esetén tárolhatjuk a hűtőszekrényben is, de mindenképpen száraz, hűvös helyen helyezzük el őket – akár a spájzban, akár a pincében vagy egy zárt szekrényben. Inkább vásároljunk gyakrabban friss árut, így kevésbé kell tartanunk attól, hogy otthon tönkremennek. Ezen kívül a vitaminok mennyisége rövid idő, egy-két nap, sőt néhány óra alatt jelentősen csökkenhet.

A tisztítás, darabolás fázisaiban keletkezett gyümölcs-, zöldséghulladékot, ha tehetjük, helyezzük el a komposztban. Ha túl sokat vásároltunk valamiből vagy egyéb okból nem használunk fel mindent, fagyasszuk le a megfelelően előkészített zöldségeket, gyümölcsöket.

Címlapkép: Getty Images