Nem jött össze az egyetem? Semmi gond, ők tárt karokkal várnak, még plusz pontokat is osztogatnak

MTI 2023. augusztus 23. 20:04

Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Ráadásul most, aki önkéntes katonának áll, jövőre plusz pontot kap.

A programra azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat.

Azok, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen, 16 pluszpontot szerezhetnek a következő évi egyetemi felvételihez. A résztvevők a második hónap végén dönthetnek úgy is, hogy átmennek speciális szakkiképzésre, ennek teljesítése esetén, hat hónap után 32 pont jár.

A HM tájékoztatása szerint a program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. Annak azonban, aki a második hónap után szakkiképzést választ - például harckocsizó- vagy búvárképzést -, a magasabb szintű egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálaton is meg kell felelnie.

A program résztvevői a katonai testnevelésen túl többek között alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten vesznek részt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a foglalkozások olyan tartást, mentalitást adnak a jelentkezőknek, amelyet a későbbiekben a tanulmányaik során is tudnak hasznosítani.

A HM közölte azt is, az eddigi résztvevők mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát.

Az Önkéntes Katonai Szolgálatban résztvevőknek a felvételi pontokon túl jár még illetmény, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés.

A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül.

Címlapkép: Getty Images