Annyi támogatást kapott ez a hazai település, hogy nem győzik mire elkölteni

MTI 2023. november 14. 13:06

Több mint 2,5 milliárd forintból valósíthat meg nyolc fejlesztést a Békés vármegyei Szarvas - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Nagy tempóban zajlanak a munkálatok a városban, mégis akadnak nehézségek. Egy beruházással gondok adódtak és az önkomrmányzat szerint nem kizárt, hogy vissza kell fizetni a támogatásból.


 

Idén év végéig lezárul a csapadékvíz-csatornahálózat fejlesztésének nyolcadik üteme, amelyre 269 millió forintot nyert el a 15 ezres lélekszámú település önkormányzata. Öt utcában, 6100 méteren építenek csatornát; az utcákban 25 méterenként víznyelőket alakítanak ki, és helyreállítják a bejárókat is. A jövő év végéig kell 4700 méteren fejleszteni, építeni a kerékpárutat az Almafa utca - másodrendű védtöltés - Hármas-Körös töltés nyomvonalon. A beruházásra 300 millió forintot nyertek el, az átdolgozott tervek építési engedélyezés alatt állnak - közölték.

Ugyanez a határideje a belterületi utak fejlesztésének, amelyet 472 millió forintból valósíthatnak meg. Az összegből az Alkotmány utcát aszfalt burkolattal látják el és szélesítik 1300 méter hosszon; az utcában, a sportcsarnok előtt parkolót építenek; valamint új aszfalt burkolatot kap egy másik utca 330 méteren. E projektnél várhatóan januárban zárul a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztásával. Szintén januárban döntik el, ki építheti a meg a Szarvasi Vízi Színház két bástyájára a tetőt, ahol páholyokat alakítanak ki. A beruházásra 221 millió forintot nyertek el, a pályázat része a színház hang- és fénytechnikájának megújítása is.

A jövő év áprilisig építhetnek új, 676 négyzetméteres ipari üzemcsarnokot 306 millió forintból. 2025 február végéig kell befejezni a könyvtár, a gyermekélelmezési konyha és a gyermekorvosi rendelő energetikai korszerűsítését. A hőszigetelést, a nyílászáró- és fűtéskorszerűsítést, továbbá a napelemes rendszerek telepítését tartalmazó pályázatra 448 millió forint támogatást kaptak. A korábbi földhivatali épület helyén 2026 év elejére kell négy fogorvosi rendelőt kialakítani bruttó 319 négyzetméteren 461 millió forintból. A kiviteli tervek elkészültek. Az udvarban 4 parkolót is építenek és a fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó eszközöket is vásárolnak. Szarvas város önkormányzata elnyert 258 millió forintot zöldfelületi öntözőrendszer kialakítására is, e projektnél még az előzetes tervek átdolgozása, az engedélyeztetés zajlik - közölték.

Gondok akadtak azonban a városban egy projekttel, amelyet idén november 30-ig kellen lezárni. Az Erzsébet ligeti Pavilon turisztikai fejlesztésére mintegy 544 millió forintot nyertek el, a beruházás készültségi foka az önkormányzat szerint 98 százalék; hiányzik az eredményes műszaki átadás-átvétel és a használatbavételi engedély. A kivitelező kiskunmajsai Tele-Vill Trade Kft. eddig a munkálatok 75 százalékáról adott számlát, csaknem 100 millió forintot követel még. A projektnél fellépett 56 millió forintnyi költségnövekmény is, amelyre az önkormányzat többlettámogatást kért. Az önkormányzatnál jelentkeztek alvállalkozók is, akiket nem fizetett még ki a kivitelező. A Tele-Vill Trade Kft. azonban azt hangsúlyozza, hogy a létesítmény rendeltetésszerű használatra alkalmas, 2021. július 20-án készre jelentették a kivitelezési munkákat, a hibajavításokat is elvégezték, ezért kérik a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását, akkor tudják kiállítani a végszámlát - olvasható az önkormányzat által küldött dokumentumokban, amelyben leírják: e projektnél "nem kizárt, hogy vissza kell fizetni a támogatásból".

Címlapkép: Getty Images