Drasztikus számok: elképesztő, mennyien halnak meg itthon a vonatok miatt

HelloVidék 2023. november 22. 19:29

Idén az év első nyolc hónapjában a tavalyi töredéke, csupán három halálos áldozata volt a vasúti átjáróban történt baleseteknek - írja a likeBalaton.

Tavaly csaknem 68 vonatbaleset történt a vasúti átjárókban, ebből 21 eset volt halálos kimenetelű. Idén azonban ezek a számok jócskán megváltoztak ugyanis az eddigi év első nyolc hónapjában 34 baleset történt, amiből csupán csak három követelt emberéletet.

A lap továbbá azt is írja, hogy sikeres volt a múlt évben elindított vasútbiztonsági kampány. A 7500 kilométernyi magyar vasútvonalon másfél-két kilométerenként található vasúti átjáró. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy ha a fényjelző vörösre vált, már tilos az áthajtás, a fehér fénynél is úgy kell megközelíteni az átjárót, hogy ha mégis jön vonat, számára elsőbbséget biz­­tosíthasson az autós. Ha a berendezés félig nyitott állásban van vagy semmilyen jelzést nem ad, arról a mozdonyvezetőt is értesítik, aki legfeljebb 15 km/órás sebességgel közelítheti meg az átjárót, és előtte hangjelzést kell adnia.

Címlapkép: Getty Images