Ezen a vidéki településen nőtt fel Dobrády Ákos: nyíltan beszélt beteges gyerekkoráról a TNT sztárja

HelloVidék 2023. december 5. 12:01

Az ismert énekes most a Palikék Világa című podcast vendége volt, itt mesélt többek közt gyermekkoráról is. 

Honnan jött, hogy kell elképzelni a kicsi Ákost?

- tette fel a kérdést Palik László, mire az énekes a következőket válaszolta:

Nagyon szép gyermekkorom volt, nagyon szép kerek, egészséges családban nőttem fel, a szüleim mai napig együtt vannak.

- kezdte.

Győri születésű vagyok, ott nőttem fel, ott jártam óvodába és iskolába, majd kiköltöztünk falura, négy évre. Azt mondhatom, hogy gyermekkorom legszebb éveit falun töltöttem, erdő és a Duna mellett.

- emlékezett vissza Dobrády Ákos, aki azt is kifejtette, miért döntöttek úgy szülei, hogy falura költöznek.

Nagyon sokat köhögtem, hurutos köhögésem volt és azt javasolták, hogy költözzünk ki a természethez közel, a városi közegből. Ezért döntöttek a szüleim így. Egyébként édesanyám annyira nem szerette a falusi életet, édesapám pedig úgy tervezte, hogy lesz zöldség-gyümölcstermesztés, majd gondozza a kertet meg lesznek állatok. De rengeteget dolgozott és erre nem maradt már ideje, így végül négy év után, véleményem szerint édesanyám nyomására, költöztünk a városba.

Címlapkép: Getty Images