Ezt gondolja a magyar evangélikus egyházfő: Fabiny Tamás szerint erre kéne a leginkább figyelnünk

MTI 2023. december 25. 21:01

Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a Pest vármegyei Hévízgyörkön, ünnepi istentiszteleten azt mondta, hogy Jézusban, egy gyermekben Isten mosolyog a világra.

Fabiny Tamás úgy fogalmazott, az angyalok nem a császárkori Rómába, de még csak nem is Jeruzsálembe mentek, énekük a betlehemi mezőn harsant fel. Isten szinte észrevétlenül érkezett a világba, hiszen „ki sejtette akkor”, milyen csoda is történt Betlehemben. Jézus pedig nem a hatalmasságok útját járta, és mivel nem a magasságot, hanem a mélységet kereste, ezért aki a mélységben él, nem kell hogy tovább keresse őt. Jézus ott van hozzánk a legközelebb, ahol a legkevésbé várjuk.

Lehet vigaszunk, mert Isten ott van a mélységben - mondta, hozzátéve, hogy bár „a világban felhőkarcolók, monstrumok és paloták épülnek, de Isten a kunyhót választja”. Nem palota, hanem kunyhó. Nem magasság, hanem mélység

- mondta.

Fabiny Tamás hangsúlyozta, az angyalok karácsonyi szózata nemcsak Isten dicsőségét zengi, hanem a békét is meghirdeti, ennek pedig ma, amikor Ukrajnában háború dúl, terror és katonai fenyegetés uralkodik a Szentföldön is, különös jelentősége van. Békére nem a felhalmozott fegyverek, még csak nem is a jó diplomáciai érzékkel megáldott politikusok béketervei, hanem Isten mosolya ad reményt, mert ő a háta mögé is néz, tudja, hogy ott is élnek emberek, akik örülnének a mosolyának - mondta.

Úgy fogalmazott, 2023 karácsonyán észre kell vennünk azt a sok-sok embert, aki a mélységben kiált, vagy aki úgy érzi, hogy az Isten háta mögött él. Kányádi Sándor erdélyi költőnek még a Ceausescu-rendszer idején írt, az Isten háta mögött című versének imádságát akkor joggal lehetett az erdélyi magyarokra vonatkoztatni, de a vers azóta is aktuális, és „sok nehéz sorsú embertársunkra gondolhatunk ebben a szellemben” - fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images