Elhunyt édesapjához próbált ügyeletes orvost hívni egy nő: öt és fél órát várt, mire kiérkezett

HelloVidék 2024. február 6. 10:03

Többen is hiába hívták Pest megyében a 1830-as orvosi ügyeleti számot a hétvégén. Az RTL Híradónak nyilatkozó szentendrei asszony több mint fél óráig próbált orvost hívni elhunyt apjához. Végül a férfi gondosórája segítségével mentőt hívott.

Ahogy a portál arról beszámolt, a Magyar Orvosi Kamara szerint van olyan területe az országnak, ahol túlterheltek az ügyeletes háziorvosok. Nagyobb bajnak tartják, hogy olyan eseteket is el kell látniuk, amiben nincs tapasztalatuk. Az Országos Mentőszolgálat szerint csak ritkán fordul elő, hogy várnia kell a 1830-as ügyeleti számot hívóknak. A híradónak nyilatkozott egy hölgy, aki elhunyt édesapjához szerette volna kihívni az ügyeletes orvost, de nem érte el a szolgálatot. Mint mondta,

Reggel kilenckor otthon elhunyt az édesapám. Egyből hívtam a 1830-at, mert tudtam, hogy az ügyeletes orvos állítja ki a halotti bizonyítványt, meg állapítja meg a halált.

Hozzátette, hogy több mint fél órán keresztül próbálkozott, hiába. Végül apja gondosoráján keresztül érte el a diszpécsert, aki mentőt hívott. Az ügyeletes orvosra azonban így is öt és fél órát várnia kellett. Az eset viszont nem egyedi, több településről is érkezett már panasz, hogy hétvégén nem érték el az ügyeletet a betegek. A Magyar Orvosi Kamara tapasztalatai szerint országszerte eltérő az ügyeletek leterheltsége.

Miskolci, vármegyei kórház mellett dolgozó ügyeleti ponton a sürgősségi osztály mellett lévő rendelőben a kollégák elmondják, hogy rendszeresen visznek magukkal olvasnivalót, mert nagyon kevés szükség van rájuk, tőlük 40 kilométerre viszont sokkal nagyobb forgalomról számolnak be a kollegák

– mondta Keczéry Attila, Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi csoportjának vezetője.

Címlapkép: Getty Images