Bűnösnek találták két férfit: hajléktalanokat vertek és aláztak meg Pécsen

MTI 2024. március 5. 20:01

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik emberi méltóságában súlyosan megaláztak, megvertek és kiraboltak egy hajléktalant idén januárban.

A kiszolgáltatott embert a két férfi fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy meztelenül táncoljon, és ezt a mobiltelefonjukkal felvették. A Baranya Vármegyei Főügyészség MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a két barát január 6-án délután és éjszaka Pécsen italozott, másnap hajnalban figyeltek fel a belvárosban az alvó hajléktalan férfira.

A fiatalabb vádlott belekötött az alvó férfibe - kérdőre vonta, hogy miért fekszik az utcán és pénzt követelt tőle -, majd mindketten veréssel fenyegették és zsebei kipakolására szólították fel a hajléktalant.

A már meztelen, a hajnali fagyos hőmérsékletben fázó férfit felszólították arra, hogy táncoljon, különböző utasításokat adtak neki. Ezután a földön talált madáreleséget a tenyerükben a szájához tartották, abba belenyomták a fejét, és arra szólították fel, hogy a magokat a tenyerükből, majd a földről egye meg. A vádlottak a méltóságában súlyosan megalázott sértettet bántalmazták, ököllel megütötték, megrúgták.

A Pécsi Járási Ügyészség a - jelenleg letartóztatásban lévő - két férfit bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással és könnyű testi sértéssel vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Címlapkép: Getty Images