A középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetőjére bukkantak a régészek. Az ősi leletekre a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felújítási munkálatai közben találtak rá.
Fazekas András Kristóf régész szerint a temető a 14. század második felétől egészen 1778-ig működött a város központjában, ameddig Mária Terézia rendelettel meg nem szüntette a városon belüli temetkezéseket és ki nem jelöltette az új sírmezőket a városok határain kívül. A kutatók 18 részben vagy teljesen megmaradt csontvázat tártak fel, és jelentős mennyiségű emberi csontot gyűjtöttek össze.
Az ásatások során famaradványok és a koporsószegek is előkerültek, amelyek arról árulkodnak, hogy az elhunytakat deszkakoporsókba temették. A régészek az egykori temető területén túlnyomó többségben csecsemők és gyermekek maradványait találták meg, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutatták, és az eddigi tapasztalatok alapján a fiataloknak nem ástak olyan mély gödröket, mint a felnőtteknek, így maradványaik magasabban feküdtek.
A feltárt sírok közül kiemelkedett egy csecsemő temetkezési helye. A mellkastól lefelé megsemmisült kislány sírja magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett.
Rövid élete ellenére fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek temetésekor. Zay Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum régésze szerint ezt a típusú fejéket az 1600-as években használták. A koponyát és a pártát egyben emelték ki és konzerválták, lehetőséget teremtve arra, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét.
Címlapkép: Getty Images