Fellélegezhetnek a helyiek: végre megépült a várva várt gát a Tisza-tónál

HelloVidék 2024. március 13. 10:01
Elkészült az abádszalóki Abádi Kikötőben a hullámtörő gát, ami 220 méter hosszan védi a hajókat és az úszóházakat a hullámveréstől.

 

Elkészült a 220 méter hosszú a hullámtörő gát, aminek építéséhez 9 ezer tonna vízépítési követ használtak fel - írja az ilovetiszato.hu.

A későbbiekben a védett oldalon többek közt 79 db hajóhelyet fognak kiépíteni és végül sétány funkciót is kap. A gát megfogja a szél keltette hullámokat, amik így már nem okoznak kárt a kikötőben, a hajókban és az úszóházakban.

A hullámtörő gát 96 millió forintból, az 1,7 milliárd forintos fejlesztési pilot program részeként valósult meg, amiből összesen 16 újdonság jön létre a Tisza-tónál

– fogalmazott Hubai Imre.

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke az átadáson elárulta, hogy a pilot projekt széles spektrumot öleli fel az önkormányzatok és a vállalkozások tekintetében. Ez az első olyan beruházás, amit ünnepélyes keretek között adunk át, de folyamatban van a többi fejlesztés is – mondta Juhász Attila Simon, a tanács alelnöke.

A gát a kikötő vendégei számára szabadon látogatható lesz, valamint még aszfaltborítást fog kapni és kandellábereket is kihelyeznek ide.

Címlapkép: Getty Images