Elképesztő mennyiségű szaloncukrot eszünk

HelloVidék 2018. december 25. 15:30
A karácsonyi időszakban mintegy 6 milliárd forintért vásárolnak szaloncukrot a magyarok, a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is visznek a gyártók.

Ha a szaloncukrot megnézzük, ott inkább becsléseket tartalmaznak a számok: 3500 tonnás piacról beszélhetünk - mondta el az InfoRádiónak Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

"Ez összeköszön azzal a kutatási adattal, amely azt mondja, hogy egy-egy háztartás egy kiló szaloncukrot vásárol meg" - fűzte hozzá.

Sánta a rendelkezésükre álló adatok alapján állítja, a fogyasztók "tűréshatára" a szaloncukor kilóárát illetően mintegy 2000 forint.

Hangsúlyozta, a mikulásszezonban 4 milliárd forint a költés, a szaloncukorért 6 milliárdot is kifizet a magyar.

- fordította a számok nyelvére a szakember.

Az édesipari vállalatok száma is bővült az elmúlt öt évben, a korábbi 210-ről mostanra 260 közelébe emelkedett, és egyre többen vágnak bele ebbe az iparágba.

Törvényi értelemben a szaloncukor nem hungarikum, mégis szinte annak számít, hiszen 98 százalékban Magyarországon fogy, a maradék rész a környező országok magyarlakta területein kel el, illetve a tengerentúlra, Kanadába és az Egyesült Államokba megy exportra.