Példátlan összefogás Egerben: ezt tervezik a világhírű bikavérrel

HelloVidék 2019. február 20. 21:00
Az Egri Borműhelyt tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre. Világos volt számukra, hogy egymással összefogva messzebbre jutnak el, és így érhetnek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében.

2016-ban ültek le először erről beszélgetni. A résztvevők rögtön az induláskor fontosnak tartották a tudatos működést. Ezért, hogy a fejlesztendő területek kapcsán tisztán lássanak, az első lépést a kérdések jelentették. A vendéglátás és a kereskedelem képviselőivel kezdeményeztek párbeszédet, valamint Eger városával együtt egy 500 fogyasztóra kiterjedő piackutatást is végeztek. Az irányt ezután a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása és a legmagasabb borkategória meghatározása rajzolta ki.

Az egyesület egyik alapítója, Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok borásza így nyilatkozott a közös munkáról: „Számomra nagy élmény lelkes kollégákkal korszakos feladatokról, kérdésekről elmélkedni. Örülök nekik, és igazán remélem, hogy ez a szeretet kiárad majd az egész borvidékünkre, és – bízván valóban méltó közös törekvéseinkben – beteljesítjük a ránk szabott feladatainkat, így talán példát adhatunk a következő generációnak is!”

Az Egri Borműhely tagjai:

  • Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok,
  • Egri Csillagok Zrt.,
  • Eszterházy Károly Egyetem,
  • Gál Tibor Pincészet,
  • Juhász Testvérek Pincészete,
  • Ostoros Családi Pincészet,
  • Petrény Winery,
  • St. Andrea Szőlőbirtok,
  • Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok,
  • Tóth Ferenc Pincészet.

A szervezet életében fontos mérföldkőnek számít, hogy 2018-ban egyesületté alakult, és elkezdte mind a szakma, mind a nagyközönség felé irányuló kommunikációját. Ennek keretében Egri Bor Most néven elindultak közösségi médiafelületek, valamint szakmai előadásokra került sor Egerben és Budapesten, amelyek során az egri csillag, az egri bikavér és a dűlőszelektált egri borok témájában mélyedhettek el sommelier-k, borkereskedők és újságírók. Az Egri Borműhely a nyilvánosság előtt a 2019. februárban Egerben megrendezett Szőlészeti és Borászati Konferencián mutatkozott be.