Kiderült, ki lett az Év Bortermelője: övé a legrangosabb elismerés

MTI 2020. december 4. 17:05
A díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget és küldte el jelölését - idézte fel a pénteki online eredményhirdetésen az MBA elnöke. Zilai Zoltán hozzátette, az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. Idén 135 tag vett részt a szavazásban.

Az elismerésre kilencedik alkalommal jelölt Borbély Tamás az eredmény bejelentése előtt megtartott beszélgetésen felidézte, hogy maga is Badacsonyi borvidéken született, ahol szülei a szőlőművelés és a borkészítés szeretetére nevelték. Később a világot járva tanulta meg tisztelni azt a rengeteg lehetőséget, amelyet a borvidék magában hordoz: többek között a termőhelyek változatosságát vagy a vulkáni tanúhegyek és a Balaton hatását a sokrétű badacsonyi terroirra - mondta el Borbély Tamás.

Címlapkép: Getty Images