Nem csak a húsimádóké a világ: répából készült a Balaton legjobb strandétele

HelloVidék 2021. augusztus 6. 11:05
2021-ben vega irányba fordult a strandételek mezőnye a korábbi húsos fogásokhoz képest, így idén a Balatoni Kör által hetedszer meghirdetett Év Strandétele versenyt a balatonfenyvesi Konyhám répa-dogja nyerte el az előkóstolók után bejutott hét étel közül. A Konyhám már korábban is nyert, akkor a Gofcsi nevű gofrisütőben készített tócsnijukkal. Az év felfedezettje a balatonvilágosi Tarow bisztró lett a vegán bundáskenyérrel, írja a Balatoni Kör.

Az ételekről a gasztronómiai újságírókból álló zsűri döntött Bíró Lajos séffel kiegészülve. Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája szerint minden eddiginél erősebb mezőny volt az idei, ami jelzi, hogy sok helyen már tudatosan készülnek a versenyre, írja a balatonikor.hu.

Az egyik alapvető cél, hogy a strandbüfék minőségi versengését erősítse a díj

- mondta el Kardos Gábor.

A hét döntősből öt étel vegetáriánus volt, a Tarow bundáskenyere pedig teljesen vegán étel. A korábbi egészségtelen, zsíros, nehezen emészthető ételek megújítsa, az egészségesebb ételek népszerűsítése a cél a büfégasztronómiában is, ami miatt a versenyt is életre hívták.

A Konyhám répa-dogját rusztikus morzsában sütötték ki:

Különlegesen finom, könnyen elkészíthető és abszolút egészséges strandétel, ami igazi nyári sláger lehetne a strandok kínálatában. Mivel nem bébirépákat rántottak ki, hanem nagyobb méretűeket és a pankóhoz hasonló rusztikus hazai morzsa nem szívja magába az olajat, ezért a hangsúly ízben is inkább a zöldségre kerül, mint a panírozásra és emiatt különösen fontos a legjobb minőségű alapanyag hozzá. A tálalást és az ízeket sült bacon, egy majonézes-tejfölös pesto krém, marinált gyömbér és szárított hagyma színesíti. A Konyhámban 1690 forint az ára

- írja a portál.

A Tarow bisztró vegán bundáskenyerében a tojást csicseriborsó liszt, mandulatej és kurkuma bundával váltják ki, a tojásra jellemző kénes ízt a feketesó biztosítja. Feltétként avokádót, paradicsomos salsát, savanyított lilahagymát és friss zöldfűszereket adnak hozzá. Az ára nem klasszikus hot-dogos olcsóság, 2300 forint körül mozog.

Címlapkép: Getty Images