Mi kell a nőnek? Három látványos nőnapi édesség, amit könnyű elkészíteni

Szarka Zsófi, Wurmbrandt András 2021. március 5. 14:02
A „mit akar a nő?” kérdésre a legtöbb esetben nehéz válaszolni, de ha nőnapkor a férfiak a most következő három, még számukra is könnyen elkészíthető édesség valamelyikével lepik meg kedvesüket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a nő először a süteményt, aztán a férfit fogja akarni.

A nők igazán és legjobban a férfiakra vágynak, ahogy a férfiak is a nőkre. Többé-kevésbé ez az axióma, a kölcsönös vonzódás, vágyódás, az egymástól hol toló, hol húzó erő mozgatja a dolgok egy jelentős részét, a világot meg végképp. A férfiak figyelmén kívül, van egy másfajta élvezet is, amivel szemben a nők gyakran a vágyakozó pozíciót veszik fel: ez pedig az édesség. Mert bizony az ilyen-olyan diéták mellett az gyakran elérhetetlen, így csak sóvárgás tárgyát képezheti. Na de a nőnap más, ilyenkor minden a nőké, amire vágynak.

Mire vágynak ma a nők – 5 hölgyet kérdeztem meg

  • Blanka: „ Azt hiszem egy kis pihenő kell, vagy egy nagy tál finomság, amit végre nem én készítek el, viszont én eszek meg maradéktalanul. Legyen benne a kedvenc mogyorókrémem, és eper, az igen, mert ez látványban is már kielégít.”
  • Nóri: „Régen minidig virágot kaptam, de abban bíztam, hogy a barátom egyszer kivételt tesz, és jó nagy adag bonbont hoz. Azt ugye, nem illik továbbadni, sem félretenni, muszáj akkor megenni. Persze maradt a virág, és én inkább magamnak megveszem a csokis-mogyorós bonbont, főként, mióta már szingli vagyok. (kacag).”
  • Anni néni: „A család minden férfitagját várom ebben az időszakban, sőt, elvárom. Én főzök ebédet, de egyszer elszóltam magam, hogy jó lenne, ha ők hoznák a süteményt. Sütni is szeretek, de a cukrászdai sütizésnek megvan az a különlegessége, hogy 8 fajtából is kóstolhatok egyszerre, ha csak 1-1 villával is. Ezt szeretem a legjobban!”
  • Anita: „Igazából egy párra vágyom már nagyon, aki felköszönt a nőnapon. Én benne vagyok egy kis romantikában is, olyan klasszikusan. Kis rózsaszál, pezsgő és mondjuk, Ő főz vacsit, vagy készít egy pazar villás reggelit. Szerintem ezt a verziót minden nő, ha titkon is, de imádja. „
  • Lívi: „ A nőnapot sajnos nálunk nem nagyon tartják a férfiak, pedig jól esne. Letudják egy poénnal, aztán ugyanúgy eltelik a nap. Ha kívánhatnék, akkor egy szerelmes kirándulást, és egy nagy kosár túró rudit kívánnék, mert az a kedvencem, és nőnapkor nem is állnék meg egynél, de kettőnél sem.„

Férfiak, figyelem! Arra gondoltam ezen a napon a férfiak kedveskedhetnének a nőknek valami édes finomsággal a konyhában is. Természetesen kizárólag olyan édességeket hoztam, amelyek könnyen és gyorsan elkészíthetők, mégis látványosak.

Sült-epres kalács Nutellával

Ez az édesség 15 perc munkával elkészül, és elronthatatlan!

Hozzávalók (1 kalácshoz)

  • 250 g fonott kalács ( boltban, készen kapható)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 250 g eper
  • 100 ml nutella
  • 1 tábla tejcsoki

Elkészítés:

A kalács tetejét bekockázom először vízszintesen, majd függőlegesen, kb. a kalács feléig vágom be. Ezekbe a kis részekbe teszek a felszeletelt eperből, kocka csokiból. Lekenem egy kis olajjal a kalács tetejét, de csak vékonyan, és megszórom a vaníliás cukorral.

A sütőt előtte bekapcsolom, 180 fokra melegítem fel, és mikor meleg, akkor a kalácsot 15 percig sütöm. A belseje enyhén eperízű lesz és nagyon csokis. Mikor kivettem akkor a ropogós kalács tetejét még lecsurgatom nutellával, de persze ez elhagyható. Aznap, tálalás előtt készíthető el, másnapra már nem ugyanolyan finom.

Rakott palacsinta mangóval, tejszínnel

Két serpenyőben érdemes megsütni kb. 40 db palacsintát, így egészen hamar végzünk vele, a többi már gyerekjáték.

Hozzávalók:

Palacsintatészta (40 db-hoz)

  • 4 db tojás
  • 1 liter tej (2.8%)
  • 1 kk só
  • 1 kk cukor
  • 16 púpozott evőkanál liszt
  • Olaj a sütéséhez

Töltelék:

  • 2 db érett mangó
  • 250 g mascarpone + 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

A palacsintatésztának valót egy kézi habverővel (lásd google, hogy melyik az) kikeverem teljesen simára, csomómentesre. Hagyom 30 percig pihenni. Ez idő alatt elkészítem a tölteléket. A pihentetés után még egyszer felkeverem, és mindig egy közepes méretű merőkanállal adagolom a serpenyőkbe. Egy palacsintához egy merőkanállal teszek a kiolajozott serpenyőbe.

Mindkét felét a közepesnél erősebb lángon sütöm 3-3 percig. Miután megsütöttem az összes palacsintát, rétegezem a töltelékekkel.

A töltelékhez összekeverem a mascarponét a 2 csomag vaníliás cukorral, és félreteszem. A mangókat meghámozom, és egyszerűen lereszelem a reszelő nagyobb fokozatán, vagy szeletekben levágom a magról a gyümölcsöt, és felaprítom. A palacsintát felváltva kevés mangóval megkenem, majd a következő palacsintát egy kevés krémmel szintén megkenem, míg minden el nem fogy.

Óriás túrórudi tál – friss eperrel

Egy közepes méretű üvegtál kell hozzá vagy üvegpohár, ha kisebb adagokat készítünk, akár vizes, akár borospohár.

Hozzávalók:

  • 500 g túró (zsíros, rögös)
  • 250 ml habtejszín (30% feletti)
  • 3 ek porcukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 2 tábla étcsoki (tetejére)
  • 250 g friss eper (tetejére)
  • olvasztott fehércsokoládé csurgatáshoz (elhagyható)

Elkészítés:

A túrókrémhez először egy nagyobb tálban felverem a tejszínt. Kézi habverővel, vagy mixerrel pár perc alatt felverődik, de akinek erre nincs türelme, használhat flakonos ’fújós’ tejszínhabot. Megjegyzem, sokkal finomabb a felvert! Mikor kemény habbá verődött, óvatosan beleszórom a túrót, az egyik tábla csokit aprítva, és nagy mozdulatokkal, szintén óvatosan összekeverem. A citrom levét egy kis pohárba facsarom, magok nélkül, belereszelem a héját is, majd kikeverem a porcukorral, Hozzáadom a túrókrémhez, elkeverem. Rögtön mehet a nagy üvegtál, vagy poharak aljára, készen vagyunk.

A másik tábla csokit egy műanyag tálba teszem, és a mikróban 10 másodperc alatt megolvasztom. Simára keverem, és a túrókrémre öntöm. Vigyázat, azonnal megszilárdul majd! A rutinosabbak olvasszák a csokit vízgőz felett bátran, úgy mindig fényesebb! Az epreket már az elején jobb, ha előkészítem, mert, amint a csokit ráöntöttem a túrókrémre, már ültetem is bele. Olvaszthatunk még étcsokit vagy fehér csokit is, azzal pedig egy villával lecsorgathatjuk az epreket.

Nőnapi desszert mellé muskotályos „Béres cseppek”

S ha már mindhárom imént bemutatott, valóban egyszerűen elkészíthető édességgel elkészültünk, de legalább az egyiket tényleg megcsináltuk a számunkra valami miatt fontos hölgynek vagy hölgyeknek, akkor azért érdemes leugranunk valamiért, ami méltó kísérője lehet a nőnapi desszertnek. S hát milyenek leginkább a nők? Természetesen édesek, így a bort is ehhez igazítjuk. Egészen kellemes ezer forintos áron találtam is az egyik szupermarketben egy késői szüretelésű édes sárgamuskotályt, mégpedig a 2018-as évjáratból.

A tokaji Béres Szőlőbirtok és Pincészet nőnapra választott tételének alapanyaga Tokaj-Hegyalján, a festői Erdőbénye dűlőin termett, ahol összesen 45 hektáron gazdálkodik a 2002-ben alapított borászat. A sárgamuskotály egyébként egyike azon kevés fajtáknak, amelyek elé ki lehet írni a „tokaji” jelzőt, ugyanis a törvényi szabályozás szerint mindössze hat fehér fajtából készült bort lehet tokajiként forgalomba hozni.

A muskotály szó a köznyelvben tulajdonképpen szinonimája a zamatos édes bornak, már csak azért is, mert egy magas cukorgyűjtő, jól aszúsodó fajtáról beszélünk, de nem árt tudni, hogy egészen szép száraz borokat is készítenek belőle – egyébként a Béres Pincészetnél is. S ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a sárgamuskotály más néven muscat lunel, tehát nem összetévesztendő mondjuk a muscat ottonel-lel. A legfontosabb különbség egyébként köztük, hogy előbbi savasabb, így talán mondhatjuk, hogy elegánsabb is, hosszabb korttyal bír.

Intenzív illatát leginkább korai szüretnél képes megőrizni, ennek ellenére a jelenlegi, késői szüretelésű, édes, 11,5 százalékos tételünknél sem maradunk illataromák nélkül, csak azok nem a frissességet juttatják eszünkbe, inkább a virágzó szőlő bujább, töményebb, mélyebb, mézesebb illatát. Ízében egyértelműen a trópusi gyümölcsök dominálnak, azok közül is leginkább az ananászos jelleg. Desszertként önmagában is el lehet vele csábítani a hölgyeket, de a fenti mangós rakott palacsinta vagy az óriás túrórudi tál mellé is kiváló választás, az egyik legjobb, torták, sütemények mellé való bor, amit mostanában kóstoltam. Éljenek a nők, és a velük töltött édes pillanatok!