Imádkozz, hogy ne ázzon be a házad: nincs tetőfedő, aki megjavítsa!

MTI 2018. november 8. 13:01
Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerint a területükön lévő szakmákban az országos átlagnál is rosszabb a helyzet munkaerő utánpótlásban, a létszámhiány mellett a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az újonnan munkába állók nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, szakirányú képzettséggel.

A szövetség közleményében kiemelte, hogy mintegy tizenöt éve nincs építmény-szigetelő képzés nappali rendszerben, a fiatalok csak átképzésen, betanításon sajátíthatták el a szakmát. Bádogost kevés iskola képez, és csak néhány tanulót vesznek fel, az oktatás meghirdetése sem folyamatos.

A szövetség szerint a tetőfedő szakma erősen összemosódik az ács szakmával, holott az ács szerkezetépítő jellegű, míg a tetőfedő a fedéssel és az alatta lévő szigeteléssel foglalkozik.

Az érdekképviselet közölte, azon dolgoznak, hogy meggyőzzék a szülőket, gyerekeket az általuk képviselt szakmák értékéről, presztízséről, emellett segítik a fiatal szakmunkások felkészülését a különböző szakmai versenyekre.

A Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát kétévente, most 27. alkalommal rendezik a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát november 13-16. között Lettország fővárosában. A héten a magyar csapatok felkészülése is a finisébe ért, az ÉMSZ összefogásában Magyarország három - tetőfedő, építmény-szigetelő és bádogos - versenyszámban is képviselteti magát.