Aranyélet: itt a megoldás, ha a magad ura akarsz lenni

HelloVidék 2018. november 14. 12:01
Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

A programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozása beindításához és az első éves működéséhez – írja az adozona.hu

Azon 18-30 év közötti fiatalok és 30 év feletti álláskeresők vállalkozásindítási tevékenységéhez nyújt támogatás a project, akik vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban felkészítésben részesültek, és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek- mondta az államtitkár.

A mostani felhívások révén elérhető, a MÁK által az egyes újonnan megalapított vállalkozások részére továbbadott támogatás összege 4,5 millió forint lehet. Ez az összeg az önfoglalkoztatás, továbbá a vállalkozásban foglalkoztatott munkavállalók személyi jellegű ráfordítására, valamint ennek 40 százalékáig a vállalkozás indításához szükséges egyéb tevékenységek finanszírozására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre, bérleti díjra, marketing és kommunikációs tevékenységre fordítható.