Kész, vége! Bezár a gyöngyösi gyár: 500 dolgozó kerülhet utcára!

HelloVidék 2018. december 7. 18:00
Bezárja egy amerikai multicég magyar leányvállalata mintegy 500 főt foglalkoztató gyöngyösi gyárát. A Lear Corporation Hungary Kft. üzemében eddig kábelkorbácsokat készítettek, amelyeket személygépjárművekben alkalmaznak.

A cég azzal indokolta a döntését, hogy az üzletág már nem tartható fenn nyereségesen Magyarországon, mivel nagy az élőmunkaigénye, írta a Napi.hu. A Lear volt az elmúlt húsz évben Gyöngyös városának legnagyobb adózója.

A vállalat már október közepén bejelentette a gyárbezárást, a leépítések decemberben történnek meg. A cég Gödöllőn lévő másik üzeme átvette volna a gyöngyösi gyárban dolgozó munkavállalókat, ám azok döntő hányada nem akart átmenni a körülbelül 50 kilométerrel arrébb lévő városba, mondván: nem akarnak ilyen messzire ingázni. Így inkább az elbocsátás mellett döntöttek, mindössze húsznál valamivel több dolgozó szegődött át a Gödöllőre, mondta lapnak a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke, Kozma Zsolt.

A felmondás mellett döntő dolgozók nem tartanak attól, hogy nem fognak tudni elhelyezkedni hiszen a hevesi régióban rengeteg termelővállalat küzd létszámgondokkal, ezek nagy valószínűséggel fel fogják szippantani ezt a mintegy 500 főt, ezzel együtt Gyöngyösön továbbra is fennmaradhat a munkaerőhiány.