Kiderült a különbség: mennyit hagyunk ott a játékboltokban és mennyit online

Világgazdaság 2018. december 10. 10:01
A játékpiacnak is kedvező a kiszámítható és stabil makrogazdasági környezet, amelynek hatására a belső fogyasztás is megélénkül. Ezt támasztja alá, hogy korábban évekig 40-45 milliárd forintos nagyságú volt a hazai játékpiac, jelenleg viszont iparági becslések szerint csaknem évi 50 milliárdos. A Formatex az idén jóval a piaci átlag felett, 12 százalékkal növelheti meg a tavaly 4,5 milliárd forintos nettó árbevételét.

Ez a bolthálózat és az online értékesítésünk bővülésén kívül abból áll, hogy a környező országokban is jelen lévő kiskereskedelmi láncokkal szorosabbra fűztük a kapcsolatot és megerősítettük a lengyelországi disztribúciót. A hipermarketek mellett a játékszaküzletekkel is együttműködünk – mondta a Világgazdaságnak Borhi János, a Formatex ügyvezetője.

A hagyományos értékesítésnek is legalább a 60 százalékát hozza az október-decemberi időszak, a webes forgalomnak pedig a háromnegyedét. Az ünnepekhez közeledve több nagyobb értékű ajándékot visznek haza, mint év közben, így nem meglepő, hogy az átlagos kosárérték is több ezer forinttal ugrik meg:

– fejtette ki a Formatex ügyvezetője.

Az is elárulta: a következő években akár újabb tizenöt-húsz munkatársat is felvehetünk, amit a további lengyelországi terjeszkedésünk mellett a hazai üzlethálózatunk bővítése is indokolt. Jelenleg közel százharminc főt foglalkoztatunk. A játékpiacon csak az lehet sikeres, aki többet fordít innovációra, mint a versenytársak.

Mivel a távol-keleti játékgyártókkal dollárban számolnak el a forgalmazók, a hosszabb távon jósolt 250 forintos árfolyam esetén 10-15 százalékkal is olcsóbbak lehetnek Magyarországon a játékok - mondta Bohri János.