2019 a fejlődés éve lesz Debrecennek

HelloVidék 2019. január 25. 16:00
"Berobbant a debreceni gazdaság" – mondta Debrecen polgármestere. Papp László bejelentette, az oktatásban és a turizmusban is jelentős fejlesztések várhatók

Nem csupán a gazdaságfejlesztésre fókuszálnak, Debrecen számára a 2019-es év kiemelkedő jelentőségű, hiszen idén 170 éve, hogy fél évig Debrecen volt a nemzet fővárosa, ennek jegyében programsorozatot indítottak, mondta el Papp László.

Az elmúlt években több olyan nagyvállalat választotta Debrecent befektetési helyszínként, melyek tekinthetők úgy is, mint a BMW-döntés előjelzői, ha az FAG-ra, a Thyssenkruppra vagy a Continentalra és más, szintén a járműiparhoz kötődő vállalatra gondolunk, láthatjuk, hogy sok vállalat láthat lehetőséget beszállítási lehetőségekben.

– mondta a város vezetője.

Papp László szerint Győr (Audi) és Kecskemét (Mercedes) példája is jól mutatja, hogy egy-egy nagy autóipari gyártó megjelenése újabb cégeket vonzhat egy városba.

A polgármester kiemelte, hogy az oktatás fejlesztésének követnie kell a gazdasági folyamatokat, és ez Debrecenben már meg van tervezve: 2015 óta közös stratégiával dolgoznak a Debreceni Egyetemmel, derült ki a dehir.hu cikkéből.

A közeljövőben a kormány elé kerül egy előterjesztés, amely a város oktatási rendszerének fejlesztésére fókuszál majd, mind a középfokú oktatásban, mind az egyetemi képzésben.

– jelentette be Papp László.

A polgármester szerint Debrecen munkaerőpiaci szempontból tudja tartani a lépést a gazdaságfejlesztés tempójával, a város Budapest után a legnagyobb oktatási rendszert működteti.

Tavaly Debrecen rekordot döntött a bejelentett beruházások értékében (ez meghaladja a 400 milliárd forintot), emellett a már itt működő cégek is kiemelkedően teljesítettek. 23,6 százalékkal növekedtek a város bevételei, ami azt mutatja, hogy Debrecen gazdasága egyre erősebb.

A polgármester biztos abban, hogy az új cégek megjelenésével és a már régóta a városban jelen lévő cégek bővítéseivel növekednek majd az átlagkeresetek Debrecenben.

Az is egy nagyon fontos paraméter, hogy a Debrecenben régóta működő cégek befektetnének-e most a városban. A vállalatok 86-88 százaléka azt mondja, hogy igen, ami egy hihetetlenül magas arány.

– nyilatkozta Papp László.

A műsorban szó esett arról, hogy a magyar állam megvásárolta a Golgotát, így együtt marad Debrecenben Munkácsy Krisztus-trilógiája. A polgármester emlékeztetett rá, hogy több mint száz éve zajló folyamat végére került most pont.

A polgármester szerint ez is segíthet abban, hogy Debrecenben erősödjön a turizmus, amit stratégiai ágazatnak nevezett. Úgy véli, az új Wizz Air-járatok indulásával jelentősen nő majd az idegenforgalom a városban. A polgármester bízik abban, hogy a magánbefektetők elindítják majd a szálláshelybővítéseket is.

Azzal számolni kell a helyi piac szereplőinek, hogy be fognak jönni nagy nemzetközi láncok a következő években, ami más versenyhelyzetet teremt majd, s nyilvánvalóan a szolgáltatás javulását kell, hogy hozza magával.

– mondta a városvezető.

A polgármester elmondása szerint az utasforgalom növekedésével folyamatosan fejleszteni fogják a város repülőterét, mivel a jól működő repülőtér nagyon nagy versenyelőnyt biztosított Debrecennek abban, hogy nagy cégeket vonzzanak a városba.