Maxon pörög az otthoni pálinkafőzés: minden eddiginél több párlat készült tavaly

MTI 2019. január 30. 08:59
Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. A bérfőzdék pedig az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő - írja a Magyar Idők szerdán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásai alapján a lap arról ír, hogy tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet. Az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.

Az adóhivatal kimutatásból az is kiderül, hogy tavaly sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak el, a főzést már inkább szakemberre bízták, nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék.