Gyomorforgató: lebukott a sertéstelep, ezzel etették az állatokat

HelloVidék 2019. március 13. 17:01
55 illegálisan tartott sertést találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei az egyik Pest megyei állattartó telepen. A nem bejelentett telepen tartott sertések ismeretlen állategészségügyi státuszúak voltak, továbbá azokat – súlyos járványügyi kockázata miatt – tiltott módon, moslékkal etették.

Többszörösen megsértette a hatályos jogszabályi előírásokat az a Pest megyei állattartó: a helyszíni vizsgálat során bebizonyosodott, hogy az állatok egészségügyi státusza nem ismert.

A sertések kétséges státuszát tovább súlyosbította, hogy az etetésük szintén tiltott módon, élelmiszer-hulladékkal történt. Az ellenőrök csaknem 1 tonna mellékterméket találtak a telepen fellelhető műanyag hordókban, illetve földbe ásott tárolókban.

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban – így Magyarországon is – szigorúan tilos az élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal.

A moslék (ideértve bármilyen, emberi fogyasztásra szánt élelmiszerből származó hulladékot, tehát az éttermekből, konyhákból vagy háztartásokból kikerülő mellékterméket egyaránt) az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag számos járványos betegség, így például az afrikai sertéspestis esetében is.

Tekintettel a fent részletezett köz- és állategészségügyi kockázatra, a Nébih felhívja a vendéglátók és a közétkeztetést végzők figyelmét:

Mindezek mellett változatlanul fontos az állategészségügyi és járványvédelmi előírások betartása, így garantálható ugyanis az élelmiszertermelő állatok ismert származása és tisztázott egészségügyi állapota.