Brutális az aszálykár: mutatjuk, hogyan védekezhetnek ellene a gazdák

MTI 2019. május 8. 19:03
Díjmentesen elérhető aszályelőrejelző-hálózat segíti a gazdák munkáját májustól – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 televízió csatornán.

Öntözéssel a vízhiányos időszakban az aszály okozta károk elkerülhetők, ebben nyújt segítséget az aszálymonitoring-hálózat, amely még a szárazság okozta károk megjelenése előtt konkrét információkkal szolgál a gazdáknak, magyarázta Győrffy Balázs.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a KITE Zrt. által kiépített rendszer az alföldi megfigyelőállomásoknál tapasztalható csapadékot, hőmérsékletet és páratartalmat összesíti. Már közel 50 megfigyelőállomást helyeztek üzembe a leginkább vízhiányos területeken, és további száz állomás kiépítése is tervben van. A mérőállomások a talajt, illetve a növényzetet ért hatásokat mérik.

A műsorban elhangzott, hogy éves szinten az aszálykár általában 40 milliárd forintra tehető Magyarországon, 2015-ben viszont mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett emiatt a mezőgazdaságban. Idén pedig már 60 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt a gazdák.

Az aszálymonitoring-rendszer az Országos Vízügyi Főigazgatóság weboldalon érhető el.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt