Itt a bejelentés: új autógyár érkezik Nyugat-Magyarországra

hvg.hu 2019. szeptember 26. 17:38
Magyarországon gyárthatja a Fox Automotive Switzerland és a Phoenix Gold Resources az új MIA kompakt elektromos autóit. A Budapest Business Journal írta meg, hogy a két cég már meg is alapította a magyar leányvállalatát, a vezérigazgatójává pedig a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egykori pénzügyi igazgatóját, Philipp Ekkehardot nevezték ki - írja a HVG.

Mint írják, csak annyit lehet tudni, hogy Magyarország nyugati felén építenének gyárat, amelynek az éves kapacitása 12 ezer darabos lehet 2020-tól. Ezzel szemben a cég honlapján már több információval szolgálnak, ott mér feltüntették, hogy Komáromban valósítanák meg a beruházást. Céluk az hogy Európa szerte vásárolják a isztán elektromos autókat. Sokat sejtet az is, hogy az Opten adatbázisából az is kiderül, hogy júliusban bejegyezték a Fox Automotive Hungary Zrt. nevű céget, amelynek a főtevékenysége a hivatalos cégadatok szerint közúti gépjárművek gyártása.