Szépen halad a szüret: jó mustfokokat mérnek a korán érő fajtáknál

HelloVidék 2019. szeptember 26. 10:00
A legtöbb gazdálkodó már leszedte a korai szőlőt Tolna megyében, a termelők beszámolói szerint a mért 17-es mustfok a korai fajtáknál már elfogadható – írja a Teol.

Megkezdődött az alapfajtaként említhető kékfrankos szürete is a szekszárdi borvidéken. A feldolgozók szerint eddig 18-20-as mustfokkal jöttek be a tételek. A mennyiség megfelelő, mondta dr. Gabi Géza szekszárdi növényvédő szakmérnök. A szőlő egészséges, ahol időben végezték el a permetezést, ott a leszüretelt termésben nem találni rothadó szemeket, azonban töppedt szemek előfordulnak.

Ahogy halad előre a szüret, a tapasztalat az, hogy még sincs akkora termés, mint amire számítottak a gazdák, nagyon sok ültetvényen ugyanis alig van mit szüretelni: a peronoszpóra elvitte a szőlő egy részét.

A szüret jelenlegi állása szerint a pinot noir rozénak szánt részét már leszedték, és 17-18-as mustfokot mértek. A kadarka hetven százalékát is leszedték már rozénak ennél a mustfok 19-es volt. A gazdák befejezték a kékoportó szüretelését is, melynél 18-20-as mustfokot állapítottak meg. A kékfrankos húsz százaléka már tartályokban van, 19-20-as cukorfokkal. Szüretre vár még a merlot, a cabernet és a rizlingfélék.

A később érő fajták esetében, vagy ahol mindenképpen rajta szeretnék még hagyni a tőkéken a már érett szőlőt, ott még javasolható botritisz elleni készítmény használata, mondta dr. Gabi Géza. Ezzel megelőzhetjük a cukrosodó bogyókon a rothadási folyamatokat.

A legjobb minőség elérése érdekében a megfelelő szüreti időpont megválasztásával tehetünk a legtöbbet. A lombozaton sok helyen jelentősen felszaporodott a lisztharmat. A szüret után elvégzett kénes, lemosásszerű permetezéssel sokat tehetünk a jövő évi fertőzés mérséklése érdekében az ültetvényünkben, tudatta a szakember.