Egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát: ez lehet a megoldás

MTI 2019. október 24. 14:00
Az egyik legnagyobb kihívás a szakképzés átalakítása, mivel egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát - mondta az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A fiatalokat koncentrált, jól felszerelt iskolákkal, ösztöndíjjakkal és kollégiumokkal lehetne ösztönözni arra, hogy építőipari szakmát válasszanak

- hangsúlyozta Koji László, aki kitért arra is, hogy magyar építőipar három év alatt 80 százalékkal növelte a teljesítményét. A múlt heti, debreceni építőipari konferencián fontos téma volt, hogy hogyan tartható fenn ez az építőipari szárnyalás, amelyhez elsősorban a megrendelések folyamatos szintentartása járulna hozzá. Kiemelte azt is, hogy a megrendelések folyamatos szintentartására új lakásfelújítási programra vagy önkormányzati bérlakásprogramra lenne szükség.

Az elmúlt években megerősödtek az építőipari cégek, de ahhoz, hogy továbbra is legyen munkájuk, éves szinten minimum 20-25 ezer új lakást kellene építeniük - magyarázta a szövetség elnöke. Jelenleg minden negyedik új lakás állami támogatással készül, de az építőipari cégeknek az lenne a legjobb, ha a januártól bevezetésre kerülő 27 százalékos áfának a negatív hatása kivédhető lenne. Az egyik lehetőség erre, hogy aki életvitelszerűen szeretne új lakásban lakni, egyszeri alkalommal jogosult legyen 5 millió forint forgalmiadó-visszatérítésre

- mondta Koji László.