Sikeres a Magyar falu program: Vas megyében 12 települést támogatnak

HelloVidék 2019. november 3. 09:30
Országszerte 1349 pályázatot támogatott a kormány a Magyar falu program legutóbbi döntési körében, a vasi nyertesek út- és járdafelújításra, óvodafejlesztésre és közterületek karbantartásához eszközfejlesztésre nyertek forrást - írja a vaol.hu.

Ahogy a portál írja, 12 Vas megyei település kapott támogatást a program során. Ezekben a falvakban a járdaépítésre és -felújításra költik majd a pénzt.

A kedvezményben részesülő települések - járdaépítés:

  • Közel 5 millió forintot kap Csempeszkopács, Ják, Megyehíd, Őriszentpéter, Sótony, Táplánszentkereszt és Vasszécseny.
  • Több mint 3 millió forint jár Vasalja és Simaság járdáira.
  • Mintegy 1,5 millió forint jut Lócs és Szakonyfalu támogatására.
  • Kondorfa pedig 885 ezer forint támogatásra számíthat.

A kedvezményben részesülő települések - útfelújítás:

  • 30 millió forinttámogatást kap Bő, Bögöt, Felsőcsatár, Felsőszölnök, Nemescsó, Rönök, Szőce és Zsédeny.
  • 27 millió forint jár Hegyhátszentjakab és Őrimagyarósd településeknek.
  • 25 millió forint körüli összeggel számolhat Horvátzsidány és Nemesrempehollós.
  • 16 millió forint jár Püspökmolnárinak.
  • Közel 5 millió forint jut majd Salköveskútnak is.

Az eszközfejlesztés, belterületi eszközpark felújítására szánt támogatások:

  • 15 millió forint jár Csönge, Felsőmarác, Horvátlövő, Rábatöttös és Szentpéterfa számára.
  • 12,7 millió forint jut Egyházashetyének.
  • Horvátzsidány mintegy 7,5 milliót kap.
  • Szergény pedig 5,3 millió forintot.
  • Vát és Szeleste is közel 5 millió forintot tehet zseber.
  • Mintegy 4,5 millió forint támogatással számolhat Zsédeny és Vas­egerszeg.
  • Hegyfalu 3,8 millióra számíthat.
  • Pusztacsó önkormányzata 2,4 millió forintot kap.
  • Csénye 2 millió forint támogatást kap.
  • Acsádnak 1,7 millió forint jár.
  • Nemesbőd 1,2 millió forintot költhet erre a célra.
  • Salköveskútnak pedig 682 ezer forint jár.

Óvodafejlesztésre:

  • Sitke mintegy 80 millió forintot nyert.
  • Egyházashollós, Gasztony, Narda és Táplánszentkereszt 30-30 millió forintot kapott.
  • Szakonyfalunak pedig 26 millió forint jár.

Tovább fejlődhetnek az észak-vasi falvak, hiszen 22 település csaknem 300 millió forintot nyert. A Magyar falu program korábbi pályázatai révén is már több száz milliós támogatás jutott Észak-Vas megyébe. Dolgozunk tovább, hogy a jövőben is lehetőség legyen a falvak megerősítésére, hiszen még számos kistelepülés rendelkezik komoly fejlesztési elképzelésekkel

- számolt Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője.

A négy területre jutó mintegy 400 millió forintos forrás több mint felét út- és járdaépítésre használhatják az önkormányzatok. Bár ezen a területen rengeteg a jogos igény, mégis örömteli, hogy néhány súlyos problémát megoldhatunk, például Hegyhátszentjakab és Őrimagyarósd összehangolt pályázatai révén megújulhat a szinte már a közlekedés biztonságát veszélyeztető Vadása-tavi út

- emelte ki V. Németh Zsolt, Dél-Vas megye országgyűlési képviselője.

A nardai óvoda újraindítása sokéves közös álmunk Glavanits Krisztina polgármester asszonnyal és az egész képviselő-testülettel. A nagymértékben horvát kisebbség által lakott településen az anyanyelv megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a legkisebbek horvát és magyar nyelven is kapjanak óvodai felkészítést

- mondta dr. Hende Csaba, Szombathely és térsége országgyűlési képviselője.