Bajban vannak a kisvállalkozások: nem tudják kigazdálkodni a béremeléseket

MTI 2019. november 8. 08:30
A cégek jelentős részének, főleg az 50 fő alatti kis- és mikrovállalkozásoknak gondot okozott a legkisebb adható bér idei emelése, a kétéves megállapodás alapján pedig jövőre újabb 8 százalékkal nőnek a minimálbérek - olvasható a Népszava pénteki számában.

A minimáljövedelemhez szükséges források kitermelése miatt a cégek 38 százaléka emelte az árait, 32 százalékuk elhalasztotta a tervezett létszámfelvételeket, míg negyedük a beruházások elhalasztásával reagált az új helyzetre - ismerteti a lap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) frissen publikált vállalati felmérését.

A bérfeszültségek elkerülése végett a cégek 30 százaléka döntött úgy, hogy a minimum felett kereső munkavallók bérét is emeli. A cégek 12-15 százaléka élt a mozgóbérek, a cafeteria csökkentésével, és minden tízedik cégnél egyes munkavállalókat részmunkaidősként foglalkoztattak tovább. A cégek öt százalékánál elbocsátásokra is sor került.

Leginkább a kereskedelmi cégeknél maradtak el a tervezett létszámfejlesztések és a beruházások, míg az áremelésekkel leginkább az építőipari cégek tudtak élni, ami meg is jelent az ingatlanárakban. A felmérés még áprilisban készült 2800 cég megkérdezésével - írta a Népszava.