Döntöttek: egyszerűbb lesz az ügyintézés, vége a felesleges köröknek

HelloVidék/MTI 2019. november 13. 16:01
Jogszabálycsomag készült a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésére, a cél a bizalomra épülő, gyors és hatékony közigazgatás - jelentette be a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Március 1-jén lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó, nyolcvan törvényt módosító jogszabálycsomag.

Tuzson Bence közölte: az egyszerűsítés érdekében összeállítottak és benyújtanak az Országgyűlésnek egy ezeroldalas jogszabálycsomagot, amely több mint 80 törvényt módosít. Egyszerűbb és kényelmesebb lesz az ügyintézés - mondta, példaként említve, hogy az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni.

Megemlítette, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelőknek, ha a gyerek állapota "végleges", akkor a 18. életévéig nem kell új igazolást benyújtani a családi pótlék igényléséhez. Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat abban az esetben, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes emberről van szó - közölte Tuzson Bence.

A közgyógyellátás az alanyi jogon jogosultak esetén kettőről négy évre, a normatív alapon jogosultak ellátása egyről két évre emelkedik

- mondta. Tuzson Bence szólt arról is: egyszerűsödik az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályozás is. A jövőben csak a NAV-nál kell majd bejelenteni a vállalkozást, és a párhuzamos nyilvántartásokat is megszüntetik. Emellett meg fog szűnni a vállalkozás megkezdését követő 30 napos ellenőrzési kötelezettség is. Elmondta, komoly változások lesznek az építésügyben is: míg jelenleg részben a kormányhivatalok, részben a polgármesteri hivatalok járnak el, márciustól kizárólag a kormányhivatal fog.

Gyorsulnak és egyszerűsödnek eljárások, engedélyezés helyett bejelentési kötelezettség lesz számos ügyben

- mondta az államtitkár, példaként említve, hogy ha korábban egy kis önkormányzat járdát akart építeni, akkor engedélyezési eljárást kellett lefolytatnia, a jövőben csak bejelentési kötelezettsége lesz. Ugyanez vonatkozik majd az erdészeti létesítményekre is.

A területi közigazgatásban megszűnik a kétfokú ügyintézés, egyfokú döntések lesznek, amelyek után a bíróságon lehet majd fellebbezni. Elmondta, egységesítik a járási hivatali rendszert: meg fognak szűnni az úgynevezett megyeközpontú járások, a helyi ügyekben a járáshoz lehet majd fordulni, a megyei ügyekben pedig a megyei kormányhivatalhoz.

Tuzson Bence hozzátette, hogy a csomag bizonyos elemeit már január 1-jén bevezetik. Elmondta: a kormány a földhivatali rendszer megváltoztatásán is dolgozik, ami várhatóan két évet vesz majd igénybe, komoly informatikai fejlesztésekkel.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd