Adómentes pálinkafőzést szeretnének a magyarok: így áll most az otthoni pálinkafőzés ügye

MTI 2019. november 16. 11:01
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülés után a tárca tájékoztatása szerint.

A miniszter elmondta: az uniós országok többsége támogatja az új irányelv elfogadását, amely szerint egy háztartásban évente ötven liter gyümölcspárlatot lehetne előállítani jövedéki adó megfizetése nélkül, a tagállamok teljes egyetértésének hiányában azonban egyelőre nem született döntés. Varga Mihály emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság 2018 első félévében tett javaslatot az alkoholos jövedéki irányelv korszerűsítésére. A módosítások elsősorban az unióban működő kis- és középvállalkozásoknak nyújtanának könnyítéseket.

Varga Mihály felidézte, hogy a magyar kormány 2010-ben adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt. Magyarország 2015-ben kedvezményes szabályokat harcolt ki, ugyanakkor továbbra is cél maradt, hogy ezeket az egyébként kisebb terhet előíró rendelkezéseket is eltöröljék.

A digitális gazdaság adóztatásáról lefolytatott vitával kapcsolatban Varga Mihály kifejtette: Magyarország olyan megoldást kíván támogatni, amely széleskörű kompromisszumon jön létre, és a kettős adóztatást elkerüli.

Magyarország határozottan elutasítja az olyan elképzeléseket, amelyek a társasági adóztatás szintjét figyelembe véve a valós gazdasági tevékenységet és a meglévő nemzetközi standardokat figyelmen kívül hagyva adóztatnák a vállalatok nyereségét. Tekintettel arra, hogy a társasági adó kulcsának alacsony szintje önmagában nem jelent adóelkerülést, annak szankcionálása sem elfogadható, éppen ezért a globális minimum adómegoldásokat Magyarország általánosságban nem támogatja - hangsúlyozta Varga Mihály a közlemény szerint.