Bajban vannak a magyar borászatok: egyre kevesebbet isznak a magyarok

HelloVidék 2019. december 6. 09:00
Egyre inkább nyilvánvaló a bortermelői körökben, hogy Magyarországon baj van az értékesítéssel. Volt, aki a nagy mennyiségben behozott import termékeket okolta, mások a borral összefüggő marketing hiányosságát. A legtöbb szakember egyetért azzal, hogy sürgősen át kell gondolni a teendőket - írja a heol.hu.

A lap Dr. Pál Sándort, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanács elnökét kérdezte, mi okozza a magyar bor értékesítési nehézségeit. Az elnök elmondta, hogy a probléma forrása nem az import bor térnyerése, inkább a belföldi fogyasztás csökkenése. A külföldi italokbehozatala egyre inkább visszaszorul, az elmúlt 5 évben évről-évre csökken. 2014-ben még 400 ezer fölötti borimportról beszélhettünk, míg 2018-ban már 100 ezer hektoliter alatti volt a borimport.

Ebben az évben az export is visszaesett. Tavaly volt egy viszonylag jó évünk, egymillió hektoliter körüli kivitellel. A nyugat-európai országokban kevesebb szőlő termett ugyanis, ezért a magyar exportőrök könnyebben tudtak piacra jutni. Idén visszajött a normál szintre a kivitel, tehát csökkent

– fogalmazott az elnök, majd hozzátette: bár nőtt a szőlő termőterülete, országosan ez nem lényeges. Egerben ez a növekedés azonban jelentős, az ültetvények termőképessége is gyarapodott: a szerkezetátalakítási program keretében sok új ültetvényt újratelepítettek, melyek nagyobb termőképességgel rendelkeznek.

Kiutat kifejezetten a minőségi bortermeléssel lehetne találni. Az egri elnevezésű, oltalom alatt álló borokkal van lehetőségünk kitörni. Azokat nem lehet helyettesíteni, Egri Bikavért csak Egerben szabad előállítani

– mondta dr. Pál Sándor. A Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Kovács Zita hozzáfűzte, hogy amiatt is nehéz az értékesítés, mert bár az import csökken, az export nem nő.

Az exportnak évek óta nőnie kellene, mert egyre több termés van az országban. Egyre nagyobb borkészletek halmozódnak fel, mert az új ültetések folyamatosan fordulnak termőre. A hazai borfogyasztási trendek pedig a béka feneke alatt vannak. Tíz évvel ezelőtt a honi borfogyasztás 35 liter körül volt egy főre számítva, most a huszonkettőt is alig éri el

– árulta el a szakember, aki a promóció hiányát említette meg elsődleges okként.

Akár ha a belső piacra gondolunk is, nincs mögé téve országos promóció. Nem csoda, hogy a nemzeti tudatban nincs benne a borfogyasztás fontossága. Vannak agrárminisztériumi törekvések az ilyen típusú borpromóció elindítására, illetve azt látom, hogy nagy a zavar még mindig a fogyasztók fejében is itthon. Megrökönyödve hallom, hogy a magyar bor nem jó vagy nem jó minőségű. Tény, hogy valóban van nagyon sok rossz minőségű bor. A 400 forintos műanyag PET-palackosat én sem titulálnám minőséginek

– közölte a hegyközségi elnök, aki szerint mindezek ellenére egyre jobb minőségű borok kerülnek a boltok polcaira évről évre.