Jól működik az országos jégkármérséklő rendszer (x)

PR 2019. december 20. 09:49
Feleannyi a kár, mint a JÉGER üzembe állása előtt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által két éve létrehozott országos jégkármérséklő rendszernek köszönhetően jelentősen csökkent a jégkár aránya. Európában egyedüliként Magyarországon épült ki az ország teljes területét lefedve a jégkármérséklő rendszer, 2018 tavaszán, amelynek kedvező hatása már az első évben jelentkezett: egymilliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után fizetett kiadásai, de ezen túlmenően jelentős károktól védte meg a gazdálkodókat, a lakossági tulajdonban, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, eszközöket és az ipari létesítményeket is.

Az országos jégkármérséklő rendszer második üzemelési évében, 2019-ben a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami nagyjából a fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 12 százalék volt, míg korábban ez többször is elérte a 37 százalékot is, így a statisztikák szerint az elmúlt 5 év átlagához viszonyítva ez a szám kevesebb mint a felére csökkent. A védekezés április 15-én indult, a talajgenerátorok szeptember végéig 101 napon kaptak riasztást. A legtöbbet, 447 órát, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyében (227 óra) üzemelt a rendszer.

Természetesen nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető a jégkár, a JÉGER hatékonyságával kapcsolatban azonban nyugodtan kijelenthető, hogy az országos jégkármérséklő-rendszer már ismételten beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab – 218 automata és 768 manuális – talajgenerátorból álló jégkármérséklő-rendszer talajgenerátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét. A jégesők előfordulásának valószínűsége nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le.

(x)