Milliárdos fejlesztés: folytatódnak a belvízelvezetési munkálatok Nyíregyházán

MTI 2020. január 26. 17:00
Újabb projektelemekkel folytatódik Nyíregyháza egymilliárd forint értékű csapadékvíz-elvezetési programja - közölte a város polgármestere sajtótájékoztatón pénteken.

Elhanyagolt rendszert örököltek 2010-ben, a település egyes részein mintegy kétszáz házat veszélyeztetett a belvíz, illetve a csatornák hiánya. Az önkormányzat ezért átfogó megoldási koncepciót dolgozott ki, ennek keretében készült el 2012-ben a belvízprogram, majd kezdődhetett meg a kivitelezése hazai és uniós pályázati támogatások segítségével

- mondta Kovács Ferenc.

Azóta megvalósult az Igrice-csatorna és a bujtosi városliget rendbetétele, záportározók és csatornarendszerek épültek, 2015-ben pedig befejeződött a 2009 óta húzódó városi szennyvízelvezetési projekt is

- emlékeztetett a polgármester, aki hozzátette Nyíregyháza eddig több mint kétmilliárd forint pályázati forrást nyert el belvízelvezetési programok megvalósítására, ennek a része a most folytatódó egymilliárdos környezetvédelmi-infrastrukturális beruházás is.

A fejlesztés keretében elkészültek a nyugati elkerülő út építésével kapcsolatos csatornázási munkák, több borbányai utcában épültek csapadékvíz-elvezető átemelők és tározók. A projekt hátralévő részében a Déli ipartelep és Nyírszőlős közterületi csatornahálózatának rekonstrukcióját végzik el, idén augusztusig.

Címlapkép: Getty Images