Sikeresen zárták az elmúlt évet: hatalmasat kaszált a királyegyházi cementgyár

MTI 2020. január 29. 17:02
Egy év alatt harminc százalékkal, 25 milliárd forintra növelte árbevételét és több mint kétmilliárd forintos adózott eredményt ért el 2019-ben a Lafarge Cement Magyarország Kft. (Lafarge) - közölte a társaság.

Az eredmények egyebek mellett annak köszönhetőek, jelezték, hogy az országban két helyen, Mosonmagyaróváron és Algyőn nyitottak új, az ügyfelek rugalmasabb és hatékonyabb kiszolgálását szolgáló terminálokat, nagy hangsúlyt fektettek az értékesítés támogatására és nagy volumenű építőipari projektekhez biztosítottak cementet.

A többi között a Puskás Stadion, a 67-es út, a budapesti Biodóm, a pécsi PVSK Stadion, a Szent Mór Iskolaközpont új óvodája, a kaposvári szennyvízüzem, a Kőrös-híd, valamint a Mol székház építése is a vállalat által biztosított építőanyag segítségével valósult meg.

Felidézték, hogy a baranyai királyegyházi gyárukban tavaly elindított kétmilliárd forint összértékű, saját forrásból megvalósuló környezetvédelmi beruházás eredményeként a gyár további tíz százalékkal tudja csökkenteni a fajlagos széndioxid-kibocsátását az alternatív tüzelőanyagok nagyobb arányú hasznosításával.

Az idei tervekről Hoffmann Tamás ügyvezető igazgatót idézve azt írták, a vállalat környezetvédelmi beruházásának következő fázisaként az alternatív tüzelőanyagot tároló csarnokot bővíti. A termékportfólió fejlesztése mellett további digitális megoldásokat kíván bevezetni, hogy egyszerűsítse az ügyfelek, logisztikai partnerek munkáját. Jelezték azt is, hogy a pécsi egyetemmel szoros együttműködésben támogatják a fiatal generáció szakmai fejlődését, valamint a betonlabor és a 3D nyomtatás terén megkezdett közös munkát tovább folytatják.

Az éves szinten egymillió tonna cement gyártására alkalmas királyegyházi cementművet 2011 szeptemberében adták át, előtte 30 éven át nem épült cementgyár Európában. A korszerű, környezetbarát technológiát alkalmazó és az energiával hatékonyan gazdálkodó létesítmény a legmodernebbek között van világszinten is, annak tervezésére és kivitelezésére 72 milliárd forintot költöttek.

A LafargeHolcim csoporthoz tartozó, mintegy 150 főt foglalkoztató, közel 50 milliárd forintos saját tőkével rendelkező Lafarge Cement Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban 19 milliárd forint árbevételt és 570 millió forint adózott nyereséget ért el.

Címlapkép: Getty Images