Nem marad titok a halőrök előtt: drónnal csapnak le az orvhorgászokra

HelloVidék 2020. február 18. 08:35
Rossz világ jár az orvhorgászokra és orvhalászokra. Manapság semmi sem marad rejtve a technikával segített figyelő szemek elől.A Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját ugyanis egy éve már kutatódrón is segíti. A kis repülő eszköz ötszáz méter magasságba tud emelkedni, és akár nyolc kilométerre is kiküldhető. Rendelkezik hőkamerával és reflektorral, a vele készített fotók és videófelvételek bizonyító erejűek - írja a szoljon.hu.

Ahogy a portál írja, kutatódrón is segíti a Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját.

A drón főként a nehezen megközelíthető helyeken tesz nekünk nagy szolgálatot, illetve ha illegálisan tevékenykedő személyeket akarunk megközelíteni úgy, hogy ne vegyenek észre

- magyarázta Pócs Róbert hivatásos halőr.

Rendszeresen végzünk vele rutinellenőrzéseket. Pár perc alatt ki lehet csomagolni és fel lehet küldeni. Éjszaka is tudjuk használni, a hőkamerának köszönhetően, nagy sebességgel repül, és azonnal küldi az általa készített felvételeket. Van hangszórója is, azon keresztül rá tudunk szólni a szabálytalankodókra. A drónt az egyesület minden vízterületén bevetjük, legsűrűbben az Alcsi-Holt-Tiszán, a Zagyván, a Kakat-éren, a Jászsági-csatornán, valamint az NK-III/2 csatornán

- tette hozzá a szakember, aki kitért arra is, hogy időjárás- és vízállásfüggő, hogy mikor, melyik vízterületre kell jobban figyelni. A vermelőhelyeket télen kell jobban szemmeltartani, így ilyenkor napi szinten végeznek rutinellenőrzéseket. Az orvhalászokat nyáron viszont többségében elriasztja a partokon, csónakokban várakozó horgászok hada.

Volt már több olyan elfogásunk, amikor egyébként nem lehetett volna bizonyítani a szabálysértést vagy a bűncselekményt, de a drónnal készült fényképek, illetve a videófelvételek igazolták, hogy mi is történt valójában a vízparton

- mesélte a halőr.

Előfordult például, hogy nehezen megközelíthető vízterületen vagy a nádban elbújtak a rabsicok. A partról nem lehet látni őket, van, hogy csónakból sem, fentről viszont igen. Labirintusszerű járatokat tapostak a nádban, Z-alakban közelítették meg a vizet, hogy ne lehessen észrevenni se őket, se a járatot. Ám madártávlatból gond nélkül felderíthetőek az ilyen esetek. Megesett, hogy valaki tilalom idején úgy tartotta meg a halat, hogy eldugta a mögötte száz méterre lévő kukoricásban vagy a közeli kis csatornában. A drónos megfigyelésnél ez sem maradhat titokban

- emelte ki Pócs Róbert.

Gereblyézőket is értünk tetten, szedtünk föl varsát, marázsa hálót. Dolgozunk halradarral is, és használunk fentőt, azaz a víz alatt húzunk olyan eszközt, amibe a kihelyezett háló beleakad. A talált hálót nem szedjük fel rögtön, hanem megvárjuk, míg érte jön valaki. Mi elmegyünk a helyszínről, és drónnal figyeljük, mikor megy oda valaki. Együtt szoktunk dolgozni a vízirendészettel, kisebb falvaknál a körzeti megbízott segít, ami azért is jó, mert ha kapunk magunk mellé járőrt, a rendőr azonnal tud intézkedni, ha a tiltott tevékenység már bűncselekménynek minősül

- magyarázza a halőr.

A gereblyézést például tiltja az állatvédelmi törvény is, így akkor is bűncselekménynek számít, ha az illető még nem is akasztott halat. Szerencsére ma már nagyon sok a szabálykövető horgász, érzik annak súlyát, hogy vigyázni kell az állományra, ha azt akarják, hogy lehessen halat fogni. Segítik a munkánkat, értesítenek minket, ha szabálytalanságot tapasztalnak, kihelyezett hálót találnak. A halőrök telefonszáma rajta van az engedélyen, mi pedig huszonnégy­órás szolgálatot teljesítünk, és nem hagyunk őrizetlenül egy vízterületet sem

- hangsúlyozta Pócs Róbert.

Címlapkép: Getty Images