Orbán bejelentette: felfüggesztik a hitelek törlesztését év végéig

HelloVidék 2020. március 18. 16:30
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke videóban jelentette be a koronavírus helyzethez kapcsolódó legújabb intézkedéseket.

A miniszterelnök videós bejelentése a közösségi felület leterheltsége miatt csak 16 órakor vált elérhetővé Facebookon. A kormányfő elmondta, hogy a járványügyi szervek továbbra is 24 órában dolgoznak - írja a Pénzcentrum.

A kormány mai ülésén tettünk egy lépést előre és gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk. Eljött az ideje, hogy egészségügyi kérdések mellett gazdasági döntéseket is hozzunk. A mai döntésekkel meg tudjuk védeni a munkahelyeket.

Előrebocsátotta, hogy ezek csak az első lépések, újabbak jönnek.


Először is az első düntésünk, hogy a magáánszemélyek és a vállalkozások, mindenki mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük.

A második döntés alapján a rövid lejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek.

A holnaptól felvett fogyasztási htielek THM-jét a jegybaki alapkamat +5%-ban maximáljuk.

Negyedszer: a gazdaságunk néhány szektora nehéz helyzetben van. Ilyen súlyos gondokkal küzd a turizmus, vendéglátás, szórakoztatóipar, személyszállítás. Ezekben a szektorokban a munkáltatói járulékot elengedjük. Az egészségbiztosítási díja csökken június 30-ig.

A KATA szerint fizető taxisok adófizetését elengedik. Ezekben az ágazatokban a helyiség bérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni. Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik.

Döntéseket hoztak a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről is, hogy a felek könnyebben meg tudjanak egyezni egymással. Az alaprendeletet ma közzéteszik.

További információkért a koronavírusról: katt ide.

Címlapkép: Getty Images