A legfontosabb most a higiénia: újabb szigorításokat vetett be a Pick

HelloVidék 2020. április 9. 09:05
A munka megszervezése a szokásosnál nehezebb, sokan maradnak otthon gyerekükre vigyázni. Emellett az anyagok biztosítása is nagyobb erőfeszítést igényel, a nemzetközi közlekedés lelassult. A szárazáruk és a húskészítmények előállításának élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásai is szigorodtak - írja a delmagyar.hu.

A járványra tekintettel extra intézkedéseket vezettünk be, a legfontosabb, hogy a virucid hatású kézmosó és kézfertőtlenítő szerek már nemcsak az üzembe való belépéskor, hanem munka közben is rendelkezésre állnak

- magyarázta Heltai Lajos, termelési igazgatóhelyettes. Ahogy a portál írja, a szakember kitért arra is, hogy a hőmérők és hőkamerák biztosítják, hogy lázas munkavállalók ne léphessenek be a gyárba.

A termelési igazgatóhelyettes hozzátette, akik olyan területen dolgoznak, azonak megoldható, hogy otthonról végezzék a munkájukat. Azok, akiknek be kell járni, költségtérítés mellett használhatják saját gépjárművüket a munkába járáshoz, így nem kell igénybe venniük a tömegközlekedési eszközöket. Természetesen a fizikai dolgozók sem maradnak ki a sorból, feszített tempójukat bónusszal honorálják, emellett új munkaidőkeret-szabályozást vezettek be.

Kollégáink elkötelezetten, nagy erőfeszítéssel végzik munkájukat, büszkék vagyunk rájuk, hiszen csak így lehet folyamatos az ellátás. Hasonlókat tapasztalunk partnereink és beszállítóink részéről is, ez az összetartás segít átvészelnünk a nehéz időszakot

- emelte ki Sutka László vezérigazgató-helyettes.

Címlapkép: Getty Images