Folytatódik a leépítés: újabb száz dolgozó távozik a marcali és nagyatádi gyártól

MTI 2020. május 20. 08:35
A korábbi leépítések után újabb elbocsátásról döntött a marcali és nagyatádi gyáregységgel működő Industrie-Elektrik Villamosipari Kft. Péter Zsolt, a cég egyik ügyvezetője telefonos megkeresésünkre megerősítette, hogy ismét 100 dolgozótól válnak meg - írta meg a sonline.hu.

Ahogy a portál írja, Péter Zsol szerint ez a lehetőségük maradt, mivel partnereik nem veszik át megrendeléseiket. Emellett cáfolta azt az aggodalmat, hogy megszüntetnék a magyar gyárakat.

A marcali cég most is irányít, előkészíti a gyártást ukrán gyáregységnek, ahol egyébként szintén történt létszám-leépítés. A mostani leépítéssel 650-re csökkent a dolgozók létszáma a magyarországi telephelyeken. Az alkalmazottak péntektől már felmondási idejüket töltik

- tette hozzá a cég ügyvezetője.

A korábbi elbocsátásokkal együtt összesen 360 dolgozónak mondtak fel eddig a cégnél. Ahogy a portál arról beszámolt, a térség országgyűlési képviselője Móring József Attila felvette a kapcsolatot a cégvezetéssel és közösen keresik a megoldást a társaság gondjára.

Címlapkép: Getty Images