Lecsapott a NAV: lefülelték a műszaki cikkekkel kereskedő bűnszervezetet

MTI 2020. május 22. 16:05
Műszaki cikkekkel kereskedő bűnszervezeten ütött rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a bűnbanda a közösségi áfaszabályok kijátszásával több mint 800 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek - közölte a hivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Tóth Gergő közleménye szerint a szervezet irányítója magyar, osztrák és német társaságokból hozta létre a jellemzően műszaki cikkeket szállító cégláncolatot, amelynek segítségével jogosulatlanul igényelték vissza az áfát.

Emlékeztettek: a nyomozók 2017-ben hét, elektronikai termékekkel kereskedő, elkülönülten működő bűnszervezeten ütöttek rajta. Az ügyben már több bűnbanda ellen is vádat emeltek.

A most elfogott szervezet irányítójának és társainak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratot vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images