Őrült jól keres ez a vidéki lány kárpitosként: még szép, csúcsverdákon dolgozik

Steiner Petra 2020. július 15. 06:33
A Csongrád-Csanád megyében élő Szűcs Erika sokáig küzdött azért, hogy tinédzserkori álmát valóra válthassa, és egyszer majd kárpitosként saját lábra állhasson. Az idáig megtett út nem volt göröngyöktől és nehézségektől mentes, de még ebben a férfiak által uralt szakmában is képes volt tekintélyt kivívni magának. A HelloVidék a kezdetekről, a szakma kihívásairól és nehézségeiről kérdezte a fiatal kárpitost.

Szűcs Erikát asztalos édesapja hamar „megfertőzte” a kétkezi munka iránti szenvedéllyel, így a pályaválasztáskor már biztosan tudta, nem tipikusan nőies szakmákban, például fodrászatban, kozmetikában szeretne elhelyezkedni. Szülei javaslatára jelentkezett a kárpitos szakra, azonban a gyakorlati oktatásvezetője úgy ítélte meg, sem alkatilag, sem erőnlétileg nem erre a pályára termett, így egy csellel a nőiruha-készítő képzés felé terelte. Erika számára mindez csak később derült ki, de mint elmondta, nem bánja, hogy végül így alakult, mert az ott megszerzett varró ismereteit a kárpitozás során is kamatoztatni tudja. Később pedig, látván mély elhivatottságát és kitartását, végül sikerült beküzdenie magát a szakra, ahol hét fiú mellett egyedüli lányként végezte el dicséretes végzéssel az iskolát.

A szakmában viszont újoncként nem tudott elhelyezkedni, mintegy csak hobbi szinten dolgozott otthonról, miközben két műszakban egy műanyagipari cégnél helyezkedett el. „4,5 évig dolgoztam úgy, hogy párhuzamosan építettem a hírnevemet és az ismertségemet a kárpitos szakmában, ami nélkül vállalkozóként lehetetlen elindulni, illetve csoportvezető voltam a munkahelyemen. Az utolsó 2 évem nagyon kemény volt, annyira sok lett a kárpitos munkám, hogy semmi szabadidőm nem maradt. Mondtam, hogy az egész nem ér annyit, és valamit el kell engedni. Volt már annyi munkám, hogy fönn tudtam tartani magam, ezért 2019 óta főállásban, egyéni vállalkozóként végzem a kárpitozást” – emlékezett vissza a kezdetekre Szűcs Erika.

Ismertségét többek között annak köszönheti, hogy bár alacsony és törékeny alkata ellenére (amiért hajdani mestere sem látta meg benne elsőre a tehetséget) egy több száz főt számláló motoros klub tagja, ahonnan szép lassan egyre több megrendelést kapott egyedi motorülések, esetenként autóbelsők készítésére. A profilja a kezdetek óta nem sokat változott, továbbra is a két- és négykerekű járgányok szépítésén dolgozik: nincs két egyforma motorülés, ami kikerül a kezei alól, az autóbelsőket gyári állapota szerint igyekszik visszaállítani, esetenként pedig néhány bútor újjá varázsolását is elvállalta már. A munkafolyamat minden részét teljesen egyedül végzi, ezért a Kistelken vásárolt műhelyben bőven akad tennivaló. Legkülönlegesebb munkái közé tartozik egy, még évekkel ezelőtt készített Porsche 911 belső kárpitozása, de hamarosan egy régi old timer Mercedesbe lehel majd új életet.

Nőként egy férfiak által uralt szakmában

Szűcs Erika megemlítette, szakmája nagyon összetett, ezért az iskolában férfi mesterétől ő annak csak egy szeletét, a bútorkárpitozást tanulta, a járművekkel kapcsolatos ismereteit pedig továbbképzéseken és saját tapasztalataiból szerezte. Mivel már a kezdetek óta gépjármű- és motorkárpitozással foglalkozik (egyszer még egy helikopter belsőjét is felújította), így többségében férfi megrendelői vannak, mert mint mondja, nagyon kevés az autója iránt elfogult hölgy, ők inkább a bútorok kapcsán keresik meg.

Voltak már furcsa dolgok az első találkozáskor, mert a telefonban csak a határozott jellememet érzékelik, a koromat, súlyomat és magasságomat nem. A személyes megbeszélésen egyszer-kétszer észrevettem, hogy leplezték a meglepettségüket, de most már, hogy látják a munkáimat, és mások ajánlanak, azon, hogy nő vagyok és szépen dolgozok, lényegesen kevesebben hökkennek meg

– beszélt a megrendelők reakcióiról Szűcs Erika.

De vajon van-e megalapozott oka annak, hogy a kárpitos mestereket a férfiakkal azonosítják? De még mennyire! A kisteleki szakember elmondta, ez bizony kemény fizikai munka, mert legtöbbször nem egy könnyű konyhai széket vagy hokedlit kell emelgetni, hanem egy franciaággyal is meg kell tudni birkózni, aminek már jelentős a súlya és a mérete. Még az olyan könnyűnek tűnő munkáknál is, mint egy váltószoknya-varrás, tetőkárpitozás vagy a kormány áthúzása, bizony, sokszor magának kell megküzdenie a leszereléssel is, amihez ismerni és érteni kell a szerszámokhoz, és nagyobb erőt kell kifejteni a csavarok kilazításakor, főképp a biztonsági öv esetében. A munka éppen ezért erősen terheli a gerincet, a kart, különös tekintettel a csuklót, így sok szakmabeli szenved ínhüvely-gyulladástól vagy gerincsérvtől, ami a masszívabb izomzatú férfiakat ugyanúgy sújtja, nem beszélve a genetikailag törékenyebb alkatú hölgyekről.

Szűcs Erika hozzátette, az elején mintegy hendikeppel indult a neméből fakadóan, bizonyítania kellett, hogy nőként is elismerjék a szakmában, de hosszabb távon nem gondolja azt, hogy bármilyen előnyt élvezne egy férfival szemben. A kisteleki kárpitos sokkal nagyobb hátrányként emelte ki a családalapítás tényét, amivel sok, még most frissen a szakmába lépő hölgy szembesül, vagy éppen azok az anyák, akik a gyermekvállalást követően szeretnének belevágni karrierjük építésébe.

Nem szeretnék más hölgyek nevében beszélni, de nem egyszerű nekünk a döntéseket meghozni. Ez egy nagyon jó szakma, nagyon sokra lehet vinni és nagyon jól meg lehet belőle élni. Viszont hogyha jön egy férfi, egy társ, akkor az elvárásoknak megfelelően a nő inkább alább adja a szakmát és a gyerek, a család felé hajol

– beszélt őszintén egy örök dilemmáról Szűcs Erika.

A kisteleki kárpitos szerint azok a nők, akiknek már ez a szakmája, de csak a gyermekvállalást követően szeretnének benne dolgozni, az ügyfélkör kiépítésének problémájával szembesülnek, mert egy tapasztalatlan kezdőre, újoncra nem igen bízzák rá a több százezer forintos megrendeléseket, amiből meg lehet élni és a családot fent lehet tartani, igaz, ilyenkor a cseperedő gyerekek már egyre kevésbé jelentenek kötöttséget. Ellenben azok, akik még a gyermekvállalást megelőzően kezdik el építeni a karrierjüket, minimum egy, ha nem többéves szünettel számolhatnak, ami a már kialakított ügyfélkör és az állandó megrendelők miatt teszi kérdőjelessé a helyzetet. Szűcs Erika elárulta, maga is még a családalapítás előtt áll, viszont úgy gondolja, egy jó ár-érték arányban dolgozó szakemberhez egy-két év kiesést követően szép lassan visszatalálnak majd a megrendelők, mert tudják, hogy milyen minőséget kínál.

Hogy a jövő mit hoz majd, az viszont még kérdéses. Erika most sem szűkölködik a megrendelésekben, több hónapra előre be van táblázva, de egyelőre még jól bírja a munkát és az iramot. A későbbiekben, amennyiben minden körülmény adott lesz, szeretne tanulókat is foglalkoztatni a műhelyében, ha pedig olyannyira kiépül a megrendelői köre, egy esetleges létszámnöveléssel járó fejlesztést és bővítést sem tart kizártnak. Ahogy a HelloVidéknek elmondta, mindig észérvekkel és előrelátóan tervezi a jövőjét, amiben a család és a kárpitos szakma közti harmonikus egyensúly látszik kirajzolódni, mert nőként kellő elszántsággal, tervezéssel és kitartással ez sem lehetetlen.

Címlapkép: Getty Images