Gigaberuházás kezdődik: ebben a vidéki városban épül az Airbus alkatrészgyára

HelloVidék 2020. november 2. 09:31
Néhány nappal ezelőtt befejeződtek az Airbus leendő gyulai üzemének helyén zajló ásatások, amelynek részeként például egy 16-18. századi muskétagolyó is a felszínre került. Pénteken a városi önkormányzathoz megérkezett a Békés Megyei Kormányhivatal két határozata, amelyben engedélyezik mind az Airbus helikopter-alkatrészgyára, mind a felületkezelő üzem építését - számolt be róla a beol.hu.

A Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. megbízásából néhány héttel ezelőtt végeztük el a terület régészeti feltárását

- nyilatkozta a portálnak dr. Bácsmegi Gábor.

Összesen huszonhárom árkot nyitottak a területen, amelyek többsége az előzetes várakozásoknak és adatgyűjtésnek megfelelően üres volt

- tette hozzá a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze.

A munkálatok csak kisebb részben érintették azt a középkori lelőhelyet, amelynek létezéséről már korábban is tudtak. Ezen a részen azonban szarmata-kori és Árpád-kori jelenségeket, gödröket, cölöplyukakat és árkokat is talált a szakember. Belőlük a szokásosnak mondható edénytöredékek, illetve állatcsontok kerültek elő.

Valószínűleg az érintett területen feküdt egy középkori falu széle

- mondta Dr. Bácsmegi Gábor.

Arra számítottunk, hogy az Airbus leendő területe pont lehetséges lelőhelyek között található, amit a feltárások is alátámasztottak. Az ásatások eredményei alapján a Várkapitányság hatástanulmányt készít majd

- tette hozzá Dr. Bácsmegi Gábor majd hozzátette, az ásatás az előzetesen várt eredményt hozta.

Címlapkép: Getty Images