Visszajárt a házhoz egy fosztogató betörő: őrizetbe vették a tolvajt

HelloVidék 2020. november 5. 16:02
A kecskeméti nyomozók azonosították és őrizetbe vették a betöréssel gyanúsítható helyi férfit.

Egy kecskeméti nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. október 19-én, mivel valaki betört a kamrájába. A sértett a tettest megzavarta, aki ekkor elmenekült. Az elkövető valószínűleg többször járt már a bűntett helyszínén az éjszaka folyamán, mivel a tettenérés ellenére is már sok tárgy hiányzott a kamrából. A tolvaj eltulajdonított egy erősítőt, hurkatöltőt, húsdarálót, hősugárzót, infralámpát, serpenyőt, mikrohullámú sütőt, valamint egy kazánt. A helyszínelők megállapították, hogy a tettes az ingatlan kerítését, majd a kamra ablaküvegét betörte, így jutott be az épületbe.

A rendőrök a szomszédos lakatlan ház udvarában – összekészítve – megtalálták a hiányzó tárgyak nagy részét. Az elkövető a lopással így is több mint 400.000 forint kárt okozott.

A nyomozók néhány nap alatt azonosították a feltételezett tettest. A kecskeméti férfit azonnal keresni kezdték, de sehol sem találták, így elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

A körözés alapján a járőrök november 4-én 19 óra 25 perckor elfogták a keresett személyt. A 37 éves B. Zsoltot a nyomozók kihallgatták, lopás bűntett elkövetésének gyanújával őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Címlapkép: Getty Images