Visszatérítik a helyközi bérletek árát novemberben: mutatjuk a legfontosabb részleteket

MTI 2020. november 13. 19:08
Kezelési költség nélkül visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a korábban megvásárolt, de a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó intézkedések miatt feleslegessé vált novemberi bérletek árának felét vagy egészét azoknak, akik kérik - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Facebook-oldalán.

Schanda Tamás azt írta, hogy az ITM döntése alapján azok, akik november havi bérletet vettek, de november 18-ig visszaváltják azt, és akik az intézkedések életbe lépése, november 11. előtt kezdődő érvényességű, a benyújtáskor még legalább 15 napig érvényes havi bérletet vásároltak, a bérlet árának a felét, akik november 11., szerda előtt vettek szerdai vagy az utáni érvényességgel kezdődő havi bérletet, a bérlet teljes árát visszakapják a helyközi közlekedési vállalatoktól.

A minisztérium arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a települések polgármestereit, hogy a helyi közlekedési vállalatok esetében járjanak el hasonlóan.

Az intézkedés sokakat érint, például a középiskolásokat és a tanárokat

- tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett:

az egészségügyi dolgozóknak és a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatóknak ingyenessé tették a közlekedést. Az érintettek nemcsak a lakóhelyük és a munkahelyük között, hanem országszerte ingyenesen közlekedhetnek. A kedvezményt nemcsak az egészségügyi szakképzettségű dolgozók vehetik igénybe, az ingyenes közlekedés a gyógyszerészekre is vonatkozik.

Címlapkép: Getty Images