Beütött a korona-válság: a kilátástalanság uralkodik ebben a szakmában

Bódogh Gabriella 2020. november 18. 06:42
Az első hullámból még csak elkezdett talpra állni, de a koronavírus 2. hulláma padlóra kényszerítette a turizmus-vendéglátás ágazatot, sajnos várhatóan újabb leépítési hullám veszi majd kezdetét. Az ágazat helyzetéről és kilátásairól megkerestük Csobota-Kis Árpádot, a Pearl Marketing and Management Kft ügyvezetőjét és országos szállodaüzemeltetőt, hogy ossza meg velünk tapasztalatait.

HelloVidék: Hogyan fogadta az ágazat Orbán Viktor bejelentését?

Csobota-Kis Árpád: Budapest már az első hullám idején elesett. A pesti szállodák kb. 10-15 %-os foglalási aránnyal üzemeltek a nyáron, de a határzár és a most kialakult helyzet még inkább tönkretette. Két hete Pesten elsétáltam a Bazilikától a Szabadság térig és hozzávetőlegesen kb. 20 étterem volt nyitva, mindenhol maximum 1-2 asztal volt foglalt. Voltak köztük híres vendéglátóhelyek is, mint a Costa és Gianni, de szinte teljesen üresen álltak. Úgy érezzük magunkat, mint az ökölvívó, akit egy mérkőzés alatt egyszer állcsúcson vágtak és padlót fogott. Ilyenkor 10-ig számolnak a bírók, a sportoló valahogy még feltápászkodik, még nincs teljesen rendben, szédeleg, de kap egy második ütést és már nem bír felkelni.

Jelen pillanatban kaptunk két ütést a Covidtól és a kilátástalanság uralkodik a szakmában.

Az első hullámra kicsit visszatérve, az emberekben annyi belső feszültség gyűlt össze a Covid 1-el összefüggő bezártság miatt, hogy amikor megnyitották az utazás lehetőségét, akkor robbant ki mindenki, hogy szabaduljon otthonról. Az utazás másik gátja, hogy júliusi hónapban nagyon sokat esett az eső. Amikor elmúlt az esőzés és végre nyár lett, olyan tömegek kezdtek el mozogni a turizmusban, ami megdöntötte a korábbi évek összes rekordját. A szezon kitolódott 1 hónappal szeptemberre, amit a határzárás és a mostani tiltás vitt földre.

Lehetett-e sejteni, hogy teljes vendégfogadási tilalmat rendelnek el?

Abban reménykedtünk, hogy nem lesz még egy lezárás, de amikor látszódott, hogy a napi megbetegedések száma emelkedik, akkor gondoltunk rá és be is következett. Nem számítottunk rá, azt hittük - vagy inkább reméltük - hogy korlátozások lesznek, de nem teljes lezárás.

A vidéki szállodákat hogyan érintette, hogy csak üzleti célból utazókat fogadhatnak?

A jelentős vidéki, ipari nagyvárosokra jellemzőek azok a szállodák, ahol üzleti céllal érkező vendégek 1-1 éjszakára szállnak meg. Azt gondolom, hogy az a cél, hogy a gazdaság még ilyen körülmények között is működjön, valószínű ezért engedték meg a nyitvatartásukat. A szabadidős szolgáltatásokat nyújtó hotelek – ahol eddig sem volt üzleti utazó - nagy százalékban bezártak.

Milyen gondokat okozott a szektorban, hogy nem volt egyértelmű a kiadott rendelet?

Amikor kijött a november 09-i nyilatkozat, akkor az első rövid összefoglalóban a sajtó csak a szállodák bezárásáról írt, majd a közlönyben már kiegészítették szálláshelyekre is. Egy dolgot megtanultam életem során, hogy egy-egy törvény megalkotása fél-egy évbe is beletelhet, hogy mindenki számára egyértelmű legyen. Jelenleg olyan helyzetet élünk át, amikor napok és hetek lefolyása alatt kell törvényeket alkotni és természetes, hogy – több esetben – nem egyértelmű a megfogalmazás, vagy nem terjed ki minden részletre. A mostani jogszabály értelmezésékor előfordult, hogy egy vendéglátóegység bezárt, hazaküldte a dolgozóját, aki az ország másik felében lakott, majd kiderült, hogy mégis nyitva lehetnek – elviteles ételekre, vagy kiszállításra – a szabályok betartásával, így visszahívta őt. Az alapanyagok felhasználásával és raktározásával kapcsolatban is sok probléma merült fel a zárás miatt.

Mit gondol, mennyire fogják igénybe venni a kormány bértámogatását?

A turizmusban van egy régi mondás: mindegy milyen politikus étkezik hozzánk, a pörköltet mindenkinek kivisszük, csak jöjjenek. Sajnos a turizmus-vendéglátás ágazatban nagyon sok dolgozó van minimálbérre vagy részmunkaidőre (2-4-6 órára) bejelentve. Az első Covid hullámot követően várható volt, hogy jelentős lesz a turizmus forgalma, mert az emberek végre pihenni akartak, így kompenzálható volt a kieső bevétel egy része, de a mostani helyzetben erre esélyünk sincs.

Amennyiben csak 30 napig tartana a lezárás, akkor sem lenne túl sok kedve utazni és megszállni a vendégeknek. Elfogyott a szabadság, esős, hideg az idő, sok vendéglátóhely és szolgáltató zárva van.

Több szakmai kollégámmal beszéltem és mindenki kérni fogja a bértámogatást. Jelen pillanatban próbálnak olyan fejlesztéseket, karbantartási munkákat elvégezni, amire a nagy dömping idején nem volt idő és energia. Azoknál a szállodáknál, ahol a tulajdonosnak más üzletága is van és át bírják szervezni a munkavállalókat, ott áthidaló megoldásként más munkakörben foglalkoztatják őket. Ez a szerencsésebb helyzet, de nem ez a jellemző.

Hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot?

Másképp kell gondolkodni jelen pillanatban. Van egy kávéház tulajdonos ismerősöm, aki kávékapszulákat kezdett el gyártani, de tudok olyan Michelin csillagos étteremről, ahol alapanyaggyártásra álltak rá. A már fentebb említett karbantartásokkal is munkát lehet biztosítani a dolgozóknak, de ami még ennél is fontosabb, ezt az időszakot tanulásra és munkatársaink tanítására lehet fordítani. A jövőben a multifunkcionális működésé lesz a "világ". Várhatóan a szigorítások téli, kora tavaszi feloldásával nem fogják megrohamozni a szállodákat és így kevesebb munkavállalóval is el lehet látni a vendégeket. Az osztrák síszállodákban jellemző, hogy egy munkavállaló több munkakört is ellát, például a recepciós segít a felszolgálásban is. Órákat lehet megspórolni a munkaergonómia kialakításával is, melyre teltházas időszakban nincs idő, ez a munkaszervezés része.

A szállodáknak érdemes odafigyelni a közösségi médiában az aktív kommunikációra. Tegyük fel egy adott hónapban eddig heti pár alkalommal posztoltak, akkor most duplázzák meg a számot és adjanak értéket, gyártsanak tartalmat. A vendégeknek mutassák be milyen látványosságok és élmények miatt érdemes ellátogatni hozzájuk a Covid után. Meséljék el a szálloda történetét, hogy ki, miért és mikor építette. Engedjenek betekintést a kulisszatitkokba, honnan és kitől szerzik be az alapanyagokat, melyik helyi termelőtől stb. A kollégák bemutatásával megismerhetik a munkakörüket, hogy kit és mivel kereshetnek, milyen hobbijuk van.

Tegyük fel, hogy egyik kolléga spirituális irányultságú, akkor lehet online meditációt tartani a Facebook követőknek, de jó ötlet lehet, ha esti vacsora mellé online gitározik a háttérben az egyik munkatársunk. A szakácsok készítsenek olyan ételeket, melyeket a vendégek otthon is el tudnak készíteni és osszák meg az interneten. A mai 25-40 éves korosztály nem tud főzni, mert városban nevelkedtek és nem tanulták meg, hogyan kell. A szálloda szakácsa bemutathatja, hogyan tud a szülő gyermekének egy makarónit megcsinálni, vagy bármilyen egyszerűbb ételt, ami hasznos és segítséget jelent. Csináltunk olyat az első Covid hullám idején, hogy két kisgyermekes anyuka munkatársat megkértünk, hogy olvasson fel mesét a gyerekeknek, amit online közvetítettünk. A sport és erőnlét is nagyon fontos, ezért a wellnesses kolléga otthoni tornagyakorlatokat tanított.

Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy fenntartsuk a figyelmet magunkról, tartalmat szolgáltassunk. Hatalmas PR lehetőség és versenyelőnyt jelent azzal a szállodával szemben, amelyik ezt nem teszi meg, mert a vendég elfelejti, hogy létezik, akkor mi maradunk a fejében és nagy valószínűséggel hozzánk fog a vírus után ellátogatni.

Mi várható most?

Amennyiben a határokat megnyitják, és újra elindul a beutazó turizmus, akkor külföldről újra a fő turisztikai célpontok felé veszik az irányt. Ennek a területnek a fellendülése azonban sokkal lassabb lesz, mint a belföldi turizmusé. Belföldre az emberek sokkal hamarabb fognak utaznak, mivel beszélik a nyelvet és többet tudnak a saját országukról, magasabb a bizalmi index is. A Covid előtti időszakban az aktív munkavállalói rétegnek a keresetébe éves szinten 1 külföldi nyaralás, 1 külföldi, vagy belföldi telelés – síelés – plusz 2-3 db belföldi, szállodás utazás fért bele. Ha valóban 30 napos lesz a lezárás és megengedik az embereknek, hogy az ünnepek idején utazzanak, akkor valószínű sokan megszállnak majd a szállodákban. Azt gondolom a január-február egy csendesebb időszak lesz, a szezon március 15-el, de legkésőbb 2 héttel utána, Húsvétkor indulhat meg, ha addigra korlátlanul lehet utazni. Úgy gondolom, hogy a belföldi turizmusra építő hotelek áprilistól júniusig 50 %-os telítettséggel fognak működni, de július-augusztusban robbanni fog a piac, rengetegen fognak itthon pihenni. Mindig, mindenben a pozitív dolgot keresem, de nagyon nehéz most a dolgok pozitív oldalát nézni. Most azonban van egy kis idő pihenni, erőt gyűjteni, tanulni és másképp gondolkodni. Felkészülni az újra nyitásra!

Címlapkép: Getty Images