Az új otthonteremtési program: véget vet az évek óta tartó áremelkedési hullámnak?

Magyar Hírlap 2020. december 9. 10:00
Nem várható olyan áremelkedés, mint amit a CSOK 2016-os bővítése okozott, sőt a járványhelyzet miatt a lakáspiacon inkább stagnálás jöhet - közölték a szakértők.

Az új otthonteremtési program, amelyről december elején mi is írtunk, januártól nemcsak a keresletet erősítheti, de a támogatások jellegéből fakadóan árfelhajtó hatásuk sem lesz. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint a családoknak kedvező folyamat tulajdonképpen már 2019 második felében elkezdődött: a befektetői vásárlások visszaszorulásával, majd a koronavírus megjelenésével véget ért hosszú évek áremelkedési hulláma.

A bejelentett intézkedések hatására egy ideje már elsősorban a jövő évre koncentrálnak a lakáspiaci szereplők. Ez a kínálatban mutatkozik meg igazán: elsősorban a továbbköltöző családok halasztották el lakásuk értékesítését 2021-re. Nekik ugyanis a meglévő ingatlanuk eladása jelentheti a legfőbb pénzforrást új otthonuk megvásárlásához

– nyilatkozta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A magánszemélyek által feladott hirdetések száma áprilisban volt a mélyponton

Akkor 44 százalékkal kevesebb ingatlant hirdettek meg eladásra, mint egy évvel azelőtt. Nyár elején az eladási kedv kezdett visszakúszni a tavalyi szintre, az október viszont újra 28, a november 36 százalékos visszaesést hozott.

Az év második felében bármennyire megközelítette is a tavalyi szinteket a forgalom, 2019 második fele eleve jóval gyengébb volt a korábbi évekkel összehasonlítva.

Új ajtók nyílnak az otthonteremtéshez

A szakértő szerint a jövő évre is érdemes abban a tudatban készülni, hogy az új állami támogatások csak a lakáspiaci forgalom növekedését okozzák majd, de drágulást nem hoznak:

Sőt inkább az árak csökkenése lehet irányadó. A koronavírus hatására felerősödött egyfajta konszolidáció, ami megfizethetőbb tartományba helyezte az eladó lakásokat – fogalmazott. – A gazdasági kihívások viszonylag hamar megjelennek az ingatlanárakban, elegendő az országszerte zuhanó bérleti díjakra vagy a hasznát lakások árcsökkenésére gondolni az utóbbi pár hónapban. Ebben a folyamatban viszont feltehetően még 2021 sem hoz gyökeres változást

– magyarázta Balogh László.

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője szerint: a januártól életbe lépő intézkedések java része olyan, amelynek nincs közvetlen árfelhajtó hatása. Vagyis nem várható olyan felértékelődés, mint amit a CSOK 2016-os jelentős bővítése okozott az első időkben, sőt a járványhelyzetben inkább stagnálás várható az árakban.

Címlapkép: Getty Images