Félmilliárd forintos csinosítás: a patinás város várkerületébe még új klímatűrő fákat is ültettek

HelloVidék 2020. december 23. 09:30
Visszaadták a forgalom számára a hosszú ideje felújítás alatt álló soproni Várkerület második szakaszát kedden délután - írja a Kisalföld.

Az Ötvös utcától a Széchenyi térig terjedő szakaszon most már az az arculat tükröződik, amilyen a soproni Várkerület középső szakasza - a 2015-ös átadása óta. A felújítást több mint félmilliárd forintos állami finanszírozásból, a Zöld Város program keretében valósították meg.

Rossz állapotban voltak a felszín alatti közművek, ezért a kivitelezők a tervezetthez képest később, de még így is a vállalt időn belül készültek el.

A járda a korábbinál jóval szélesebb lett, így új közösségi terekkel gazdagodott a város

A munkálatok során fontos szempont volt, hogy az itt lévő fákat megóvják, így azok a közeli gyógyszertár és a Széchenyi-palota mellett is megmaradtak. Emellett új, klímatűrő fákat is ültettek.

A korábbi közvilágítási rendszer helyett a Várkerület középső szakaszán lévőkkel azonos LED utcai lámpákat szereltek fel. A Várkerület külső oldalán kialakított kerékpárút folytatódik a Széchenyi térig, ahol egy forgalomlassító szigettel, új, gyalogos- és kerékpáros átkelő vigyáz az itt közlekedők biztonságára. Emellett új padokat, szemeteseket és kerékpártárolókat helyeztek el, így a terület a koronavírus-járvány megfékezése után rendezvények helyszínéül is szolgálhat.

- írják a megyei lapban.

Kisebb munkálatok még hátra vannak, ezért buszok nem haladnak erre

A tömegközlekedés egy később egyeztetett időpontban áll vissza, a megállók környékén a térburkolat elhelyezése még hátra van.

Címlapkép: Getty Images