Csányi Sándor szerint váltani kell: a magyar oktatás nem elég vonzó a fiatalok számára

Agrárszektor 2021. január 5. 12:59
A korábbi Szent István Egyetem 2021. február 1-jétől alapítványi fenntartásban működik tovább, új néven, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemként. Csányi Sándor közgazdász, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Kuratórium elnöke a bemutatkozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, fenn kívánják tartani az egyetem jelenlegi struktúráját, és nemcsak az agráriumot, de minden területet fejleszteni akarnak. Hozzátette, a cél az, hogy az egyetem Magyarország, és idővel a világ egyik legjobbja legyen, és ennek érdekében az egyetem vezetésével, az oktatókkal, valamint a hallgatókkal is együtt kívánnak dolgozni - írja az Agrárszektor.

Ahogy arról korábban az Agrárszektor is beszámolt, teljesen átalakul a Szent István Egyetem, és a felsőoktatási intézmény 2021. február 1-jétől új nevet kap, valamint alapítványi fenntartású lesz, amelyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma irányít majd. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet fenntartó alapítványt egy öt tagú kuratórium irányítja majd, amelynek az Innovációs és Technológiai Miniszter felkérése alapján Csányi Sándor az elnöke.

A kuratóriumot bemutató sajtótájékoztatón az elnök elmondta, számos szálon kötődik a vidékhez, hiszen nemcsak ott született, de pályafutása, illetve vállalatai révén azóta is szorosan kapcsolódik a mezőgazdasághoz és az agráriumhoz - írja friss cikkében az Agrárszektor.

Csányi Sándor beszélt arról, hogy előzetesen több nemzetközileg elismert és jó hírű, vezető egyetem gyakorlatát is megvizsgálták, és azt figyelték meg, hogy a magyar oktatás nagyon frekventált, és nem elég vonzó a fiatalok számára. Hozzátette, olyan szakembereket kell képezni, akik agrárfókuszuak, de fontos, hogy erős legyen például a digitális képességek elsajátítása is. Az egyetemen az agrároktatás mellett természetesen az agrárium minden ágára nagy figyelem hárul, így a növénytermesztésre, az élelmiszeripari oktatásra, az állattenyésztésre, illetve a gazdálkodással kapcsolatos pedagógiára és művészetre is.

A Kuratórium elnöke hangsúlyozta, fenn kívánják tartani az egyetem jelenlegi struktúráját, és minden terület, tehát nemcsak az agráriumot fejleszteni akarnak. Mint mondta, a cél az, hogy az egyetem ne csak Magyaország, de idővel a világ egyik legjobbja is legyen, és ennek érdekében az egyetem vezetésével, az oktatókkal, valamint a hallgatókkal is együtt kívánnak dolgozni.

Címlapkép: MTI / Illyés Tibor