Betett a járvány a cukrászdáknak is: abban bíznak, hogy idén visszatérnek a vásárlók

Világgazdaság 2021. január 12. 09:04
A járvány kétszer is óriási visszaesést okozott a saját kézműves süteményeket és kávékülönlegességeket kínáló tatabányai Stop cukrászda forgalmában, de a fogyasztói bázis erős maradt - számolt be róla a Világgazdaság.

A családi vállalkozás már 45 éves, sok mindent túlélt, és az erős helyi vásárlóközönség most is bizakodásra ad okot, de nehéz lesz

- mondta Rabóczky Jánosné tulajdonos-ügyvezető.

Ahogy a portál írja, a patinás cukrászda a járvány előtt stabilan 120 millió forint körüli forgalmat bonyolított le évente. A tavaszi lezárások után azonban hirtelen egytizedére csökkentették az eladásokat. Az első hullám után visszakapaszkodtak, de ősztől nehéz hónapok jöttek, főleg a november volt borzalmas.

Mint mondják a december javulást hozott, de még így is csak a normális év végi szint 60 százaléka volt a forgalom. Legfőképp azért, mert elmaradtak a szokásos céges rendezvények, amelyekre süteményeket és pogácsát rendelnek. A szállodákhoz és az éttermekhez hasonlóan a cukrászdáknak is szükségük van az állami segítségre a talpon maradáshoz.

A cukrászda a visszaeséseket úgy hidalta át, hogy kiadták a szabadságokat, január közepéig nyitva sem lesz az üzlet, másokhoz hasonlóan a kényszerű üresjárat idején végzik el a szükséges karbantartási munkákat. Hozzátették, hogy az 50 százalékos bértámogatásra már december elején be kellett adni a pályázatot, de még nem kaptak visszajelzést. A cukrászdát üzemeltető Rabóczky Kft. létszáma tavaly 20-ról 13-ra csökkent, de tavaszra már felfutásra számítanak, és a jövőre készülve újra hirdettek állást – csakhogy nincs jelentkező.

A környék munkaerőpiacát nem rengette meg a válság, az embereknek van munkájuk, és pénzük is van vásárolni, egy dologban változtak a fogyasztók: sokan türelmetlenebbek lettek

- mondta az ügyvezető.

Az idei kilátások főleg attól függnek, milyen gyorsan vonul el a járvány és halad a vakcinázás. A normális üzletmenet csak fokozatosan tér vissza, idén még nem valószínű, hogy visszaállna a 2019-es állapot. Vissza kell szokniuk az embereknek, hogy éljék a régi életüket

-tette hozzá Rabóczky Jánosné.

Címlapkép: Getty Images